Pusztamérges visszakapná az iskolája épületét, csak kérdés, hogy mit kezd vele

2018. szeptember 21., 10:07

Szerző:

„Az oktatás szünetel” – olvasható Pusztamérges honlapján a középiskola neve mellett. A szünet három éve tart. 2015- ben a még ott tanuló, szűk egyosztálynyi diákot és tanáraikat az érettségiig az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti szakképző fogadta be, az épületet bezárták – írja a Délmagyar.

Az intézményt 1996-ban építették, a helyi emberek társadalmi munkája is benne volt. Az iskolához a helyi és a megyei önkormányzat mellett a német Észak-Rajna-Vesztfália tartomány anyagi támogatását is sikerült megnyerni. Az ország egyik legmodernebb iskolaépülete készült el, kollégiummal, nyelvi laborral, tankonyhával, annyi számítógéppel, amennyire szükség volt. 

De a terv nem jött be. 

Éppen a '90-es évek vége volt az az időszak, amikor a gyereklétszám országszerte tapasztalható csökkenése miatt élesedett a verseny az intézmények között a gyerekekért. A fenntartáshoz egyre több pénzt kellett hozzátenni saját költségvetésből az államtól kapott finanszírozás mellé. A megyei önkormányzatra hárult ez a feladat.

A megyék vagyonának és a középfokú oktatás államosítása után az iskola gazdája a Vidékfejlesztési (mai Agrár-) Minisztérium, majd a Földművelésügyi Minisztérium lett. Szóba került, hogy átvehetné a Szeged–Csanádi Egyházmegye, de a püspökség ezt nem akarta. A 2015-ös bezárás– szüneteltetés – óta is tárgyalt az egyházzal az önkormányzat, de arra jutottak, nehéz lenne újraszervezni az oktatást. 

Tavaly év elején aztán a fideszes B. Nagy László országgyűlési képviselő közölte az önkormányzattal:

az állam visszaadná az épület tulajdonjogát.

Egy kft. baromfitartással kapcsolatos OKJ-s képzést tervezett itt. Az egyházzal is egyeztettek megint, de a püspökség e kezdeményezésben sem látott fantáziát. Szóba került, hogy a kollégiumot – amikor nem kell fűteni – magánszemélynek is bérbe lehetne adni. A testület és a helyiek azt szeretnék, ha valamiképpen munkalehetőség jönne létre az épület használatba vételével. Szóba került az is, hogy bentlakásos idősotthon létesülhetne benne, az ilyen intézményekbe úgyis nagyon sokan jelentkeznek, hosszúak a várólisták.

Az önkormányzat mindenesetre levelet írt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy igen, igényt tart a tulajdonjogra – az ásotthalmi szakgimnázium és szakközépiskola igazgatója, Andrásiné Ambrus Ildikó pedig jelezte, hogy mivel nincs módjuk itt beiskolázásra,

oktatási célra nem használják ezt az épületet, nincs rá szükségük.

Egyelőre tart az egyeztetés, ami azért húzódik, mert az épületet érinti egy pályázati kötelezettség és a feleknek meg kell állapodniuk, melyikük viselje azt.