Budapesten találkozna Polt Péterrrel az OLAF igazgatója, hátha tőle végre megtudja, mi zajlik Magyarországon

2020. január 28., 12:08

Szerző:

Budapesten találkozhat az unió csalás elleni hivatalának vezetője (OLAF) Polt Péterrel. Az ügyészség szóvivője ezt meg is erősítette a tévécsatornának, tervben van a találkozó, ha biztossá válik, akkor közölni fogják a nyilvánossággal is – írja az Euronews nyomán a 24.hu.

Az OLAF igazgatója, Ville Itälä csütörtökön és pénteken lesz Budapesten és az Euronews úgy tudja, fogadja Varga Judit igazságügyi miniszter is. Pénteken Itälä a korrupcióellenes nemzetközi szervezet, a Transparency International hazai ágának „Az Uniós források felhasználásának ellenőrzése és a civil kontroll lehetőségei” című konferenciáján tart előadást.

Tavaly az OLAF-igazgató azt mondta,

személyesen szeretné tisztázni, mi áll a nagyszámú magyarországi vizsgálat hátterében.

Nagyjából ez volt a helyzet tavaly ősszel is.