Polt Péter már szólt is, hogy hosszú évekig fognak nyomozni az Elios-ügyben
„Az OLAF eljárásai általában több évig tartanak, és az adott ügy kiterjedtsége és bonyolultsága miatt a Magyarországon elrendelt nyomozások időtartama is évekig elhúzódhat. Magyarországon az OLAF ajánlásra indított 36 ügy közül 8-ban vádat emelt az ügyészség, 8-ban a nyomozó hatóság megszüntette az eljárást, míg a többi ügyben jelenleg is tart a nyomozás. Ez az arány (vádemelés-megszüntetés) megfelel az uniós átlagnak, illetve néhány százalékkal jobb annál." – tudatta ma közleményében a Legfőbb Ügyészség.

A közleményből egyebek mellett megtudhatjuk azt is, hogy az ügyészség szerint „az elmúlt napokban a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás függetlenségét súlyosan sértő,
teljesen megalapozatlan állításokon alapuló politikusi nyilatkozatok jelentek meg
az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által a magyar ügyészségnek küldött ügyekkel összefüggésben."
Ebből következőleg „Magyarország Ügyészsége visszautasítja és a jogállami elvekkel összeegyeztethetetlennek tartja azokat a politikai kísérleteket, amelyek egyes ügyek eldöntése érdekében a nyilvánosság előtt alaptalan állítások segítségével megpróbálnak nyomást gyakorolni – esetenként akár fenyegetéssel – a hatóságokra.
Az ügyészség tevékenységét eddig is alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezte, és a jövőben is ezt fogja tenni."