Politikai öttusa

– Csak hogy idiótabiztosan fogalmazzunk, és ezzel természetesen nem a jelenlévőkre gondolunk... – ismétli a szavazás szabályait Deutsch Tamás levezető elnök.
Aggodalma nem alaptalan.

– Mindenkinek olyan színű urnába kell bedobnia a szavazólapját, amilyen színű a szavazólapja, érvényesen úgy lehet szavazni, hogy valaki érintetlenül hagyja a szavazólapját, ezzel támogatja az azon lévő jelölteket. Mivel a mandátum és a számvizsgáló bizottság esetében viszont több a jelölt, mint ahány főre érvényesen lehet szavazni, ott meg kell nézni a szavazólapot, mert ha valakinek öt jelöltje van, de érintetlenül bedobja az urnába, az érvénytelen. Azt hiszem, sikerült úgy összebonyolítanom a mondandómat, amivel mindenkit összekavartam.
Igaza lehet. De ne szaladjunk ennyire előre.

Magasztos mondatok

Tíz órára megtelik a Millenáris. A sajtót leválasztják a küldöttekről, a büfébe is tilos az átjárás.

Tapsra kapjuk fel a fejünket. Szijjártó szóvivő felvezetésével Orbán érkezik, állva ünneplik. A pártelnök a középtájt foglal helyet. Az első sorokban notabilitások ülnek Demján Sándortól Hoffmann Rózsán, Wittner Márián, Buzánszky Jenőn át Tarlós Istvánig.
– Önöknek és mobiltelefonjaiknak is jó kikapcsolódást kívánunk – szólít egy szellemes géphang.
– Számunkra talán unalmas délelőttnek nézünk elébe – vág bele köszöntőjébe Láng Zsolt házigazda, II. kerületi polgármester. – Nincs kordon, nincs kirohanás, egymás pocskondiázása.
Az tényleg nincs. Helyette magasztos mondatok nagy megtiszteltetésről, államadósság-csökkentésről, a Millenáris felvirágoztatásáról.

Kövér Lászlóval indulunk. Némi szocizás és kommunistázás után megtudjuk, hogy: „1987-ben Fellegi Tamás miniszter úrral, egykori tanárunkkal, Áder János volt házelnök úrral és feleségével, Orbán Viktor későbbi és mostani miniszterelnökkel és feleségével jártunk a pápa lengyelországi körútjának egyik állomásán... Ott döbbentem rá a hit nemcsak hegyeket mozgató, hanem rendszereket döntő szerepére.” A minap ismét arra a tájra vetette a sors a házelnököt, méghozzá az EU-elnökség átadása kapcsán.

Míg Kövér felrajzolja az ívet, összeáll Kósa jegyzete, majd az alelnök megtartja az országos elnökség beszámolóját.

– Itt nem lesz olyan, hogy ki miért könyörgött kinek, ki látott nokiásdobozt kinek a kezében, vagy hogy kérdezgetik a küldöttek egymástól: te, rég láttam az illetőt, beteg, vagy le van tartóztatva? – dobja fel a hangulatot.
Nagy kacaj.

– Úgy alakult a politikai munkamegosztás, hogy a Fidesz–KDNP-szövetség kormányoz, foglalkozik a nemzettel, a szocik meg viszik a politikai show-t. Nem rossz. Ezzel megbékélhetünk. Már akkor pedzették ezt, amikor a miniszterelnök Hugh Grantként táncolt a dolgozószobájában. Akkor tudtuk, ezt úgysem tudjuk überelni, inkább kormányozunk.
Ováció a debreceni Grantnek. És nincs vége.

– Most jön az, amitől a politikai bulvár azonnal feldobja a talpát. A Fidesznek ma negyvenezer-háromszázhúsz tagja van. Ők igazolt, élő, tagdíjat fizető, valós emberek.
S ha még nem lenne elég:
– Persze kegyelmi állapot van, mert az ellenzék romokban hever. Az MSZP-ről, mostani kongresszusukat figyelve, az a vicc jutott eszembe, amikor műtét után ébred a beteg, odamegy az orvos, és azt mondja, van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz az, hogy az egészséges lábát vágtuk le. A jó, hogy a beteg lába szépen gyógyul. Mi is volt a kongresszuson? Fletó vereséget szenvedett. És mi a jó? Megerősödött Mesterházy.
Benny Hill nem aratott ekkora sikert.

Ellenfél nélkül

Lázár János frakcióvezető következik. Élvezi a színpadot, mint mindig, és persze jól fésült, mint mindig. Lelkes, dinamikus. Mint mindig. Megtudjuk, nagyrabecsülés jár a képviselőtársaknak, mert „politikai öttusát hajtottak végre az elmúlt évben: lovagoltak, vívtak, lőttek, úsztak és futottak, vagyis végezték szakpolitikai háttérmunkájukat, alkottak törvényeket, és kiálltak meggyőződésük, hitük mellett”.

A küldöttek derekasan végighallgatják a beszédet, aztán jó néhányan a hatodik tusát, a büfét választják. A bennfentesek persze benn bennfenteskednek; Bayer Zsolt ráz kezet bárkivel, aki szembejön, odébb Demjánt látni, ő nem kvaterkázik.

Kósa Ádámot, a Fidesz európai parlamenti csoportjának siketnéma képviselőjét szólítják.

– Ha azt kérem, hogy mindenki hatalmas tapssal köszöntse Kósa Ádámot, akkor az hogy néz ki? – kérdezi Deutsch a színpadra pattanva.
És már elemeli két kezét, forgatja jobbra-balra tenyerét. Így tanulja meg a sikettapsot a küldöttsereg.

Foghíjasodnak a sorok. A hátizsákos Fellegi Tamás vált pár szót néhány ismerőssel, Széles Gábor szigorú tekintettel mered maga elé.

Amúgy tisztújítás zajlik, kétévente van ilyen a Fideszben. A kongresszus minden bizottság minden beszámolóját egyhangúlag elfogadja, majd Deutschék bejelentik: az elnöki posztra egyedül Orbán, a négy alelnökire pedig az eddigi potentátok – Pelczné, Kósa, Pokorni, Varga – a jelöltek. Így érünk el a már emlegetett, többszínű szavazási procedúrához.

– Tamás, szép lassan dobd, nevetés is legyen – szól oda egy fotós Deutschnak az urnák előtt.
– Oké, akkor onnan jövök? – veszi a lapot az örökifjú levezető elnök. Felnéz, mosolyog. Muníciót ad a fotósoknak.
A szünetben feltűnik Kerényi tanár úr, ismerőst keresve. Navracsics autogramot oszt, fényképezkedik.

A szavazás után nehezen áll újra helyre a rend.

Harrach Péter beszédéről Andy Vajna és elmaradhatatlan hupikék napszemüvege vonja el a figyelmet. A KDNP-s a kis- és a nagyobbik testvér kapcsolatát ecseteli.

– Ha a kis pártot megkérdezik, mit gondol a szövetségről, két rossz válasz lehet. Az egyik, amikor sűrű nyelvcsattogtatások kíséretében hűségesküt tesz. A másik véglet, amikor elfoglalja a zsaroló pozíciót. Ezt meghagyjuk a liberálisoknak. Az elsőből az önérzet hiányzik, a másodikból a tisztesség.
Navracsics beszél eztán, miközben Kósa valami húzós poénnal vonja el a nevetéstől rázkódó Pokorni figyelmét. A következő szónok, Varga Mihály önmagához képest meglepően lazán indítja helyzetértékelését.

– Gondoltam, unaloműzőnek a svéd nyugdíjrendszer szépségeiről beszélek nektek, de belátom, az izgalmaknak is van határa. A kongresszus szünetében sokan megkérdeztétek, túl vagyunk-e már a nehezén. Sőt, a bátrabbak, akik ATV-t néznek, vagy Népszavát olvasnak, azok azt is, nem kell-e gazdasági irányt váltani.
Gyöngyszemet utóbb Pelczné Gáll Ildikótól is kapunk.

– Köszönöm az invitálást, magam is igyekeztem eljönni.
Majd:
– Minden kongresszusnak megvan a maga varázsa.
Közben Orbán visszatér, jegyzetel. Előtte Pokorni az utolsó bemelegítő.

– Sokan szóltak előttem, sok mondanivalóm nincs. De Kósa Lajos barátom és Varga Misi azt mondta, udvariatlanság, ha az ember nem beszél egy kongresszuson. Egy politikus nemcsak akkor szól, ha van mondanivalója, hanem akkor is, ha kell.
Hibátlan. És jön a tőle megszokott önkritika.

– Nincs semmi, ami korlátozna minket. Amit ma kitalálunk, az holnap parlamenti törvényjavaslat, holnapután mindenkire kötelező viselkedési norma... A legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, mi vagyunk.
Önmérséklet a jelszava.

Négy renitens

Közben összesültek a szavazatok. Az alelnökök maradnak. És az elnök is, 1472 szavazatból 1468 szól mellette. Vajon ki a négy titokzatos renitens?

Ujjongás, rockkoncerthangulat. Orbán vonul a pulpitusra. Szerényen csendre intené híveit, de nem csitul az ováció.

– Köszönöm szépen a bizalmat. Nem tudom, emlékeztek-e még, hogy éppen tíz éve tartottunk utoljára kongresszust kormányzó pártként. Gratulálok nektek, hogy kitartottatok, és hosszú menetelés után megérkeztetek, megérkeztünk ide.