Politico: Engedélyt kell kérnie az MTVA dolgozóinak, ha az uniós politikáról készítenek anyagot

2020. március 2., 09:48

Szerző:

Titokzatos döntéshozók bólintanak rá az anyagok terveire vagy kaszálják el azokat az állami médiánál – állítja a brüsszeli Politico a magyar közmédia belső levelezésére hivatkozva, melyekből a lap több üzenetet is megszerzett.

Ezek alapján a portál azt állítja,

  • a közmédia dolgozóinak engedélyt kell kérniük, ha az uniós politikáról terveznek összeállítani anyagot,
  • csak engedéllyel lehet beszélni Greta Thunbergről, de
  • a nemzetközi jogvédő szervezetek, az Amnesty International és a Human Rights Watch tiltólistára került.

A Politico névtelenül nyilatkozó dolgozókra hivatkozva azt írja:

a magyar állami média munkatársai maguk sem tudják, hogy ki bólint rá végül az anyagokra.

Az egyik nyilatkozó arról beszélt, hogy ő csak a saját szerkesztőjétől hallotta azt a megfogalmazást, hogy az anyaga „elesett a harcban”. A portál megkérdezte az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltatót is, de

egyik cégtől sem kapott választ.

(A hvg.hu nyomán.)

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.