Pokorni: Kíméletlennek kell lennünk!
A változásokhoz idő kell, s a politikában gyökeres változásra van szükség – mondta Pakson Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke lakossági fórumon vett részt a párt II-es választókerületben induló jelöltje, Tóth Ferenc társaságában.
A
Teol.huhírportál beszámolója szerint a politikus elmondta: a változásokhoz idő kell, s a politikában gyökeres változásra van szükség, véget kell vetni a korrupt világnak, ami az elmúlt nyolc évet javarészt jellemezte. A Fidesznek nem csak lehetősége, hanem kötelessége lesz, hogy e téren tegyen a változásért. Minden bűnt, stiklit, visszaélést fel kell tárni, megnevezni a bűnösöket, akiket az igazságszolgáltatásnak meg kell büntetnie. A Fidesznek a sajátjaival érzékeltetni kell, hogy nem folytathatják azt, ami eddig zajlott, a közpénzekhez nem lehet hozzányúlni. – Sajátjainkkal ugyanolyan következetesnek, ha úgy tetszik kíméletlennek kell lennünk mint a politikai riválisainkkal – fogalmazott.Az oktatással kapcsolatban azt mondta, kerülgethetjük a forró kását, de pénz kell hozzá, az alapfeladatokhoz szükséges állami normatíva ugyanis az elmúlt nyolc év során reálértéken a felére csökkent. Tóth Ferenc ehhez hozzátette, az anyagi feltételek megteremtése után az első, legfontosabb feladat, hogy a pedagógus pálya presztízsét visszaállítsák – jelentette a Teol.hu.