Pintér Sándor szerint semmiféle többletköltséggel nem járt, hogy tucatnyi rendőrt küldtek a kátyúzó kétfarkúakra

2018. augusztus 30., 13:52

Szerző:

„A rendőrség a lakossági bejelentésekre a rendelkezésre álló információk figyelembevételével megfelelő létszámú állomány bevonásával reagál. Az Ön által említett esetben sem volt ez másképp. A szolgálati feladatot az illetékes Bicskei Rendőrkapitányság közterületi állománya hajtotta végre, az intézkedés során többletköltség nem merült fel" – válaszolta Pintér Sándor belügyminiszter Bangóné Borbély Ildikónak.

A szocialista országgyűlési képviselő ugyanis tudni szerette volna, hogy mégis mi indokolta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt önkéntesei, azaz passzivistái által közhasznú céllal végzett augusztusi felcsúti útburkolat-javítást egy hatalmas rendőri akció keretében állította le.

A „rajtaütéshez" a rendőrök 5 rendőrautóval és hozzávetőlegesen 20 fős létszámmal jelentek meg, megérkezésüket követően pedig igazoltatták az aktivistákat és felszólították őket a jogszabályok betartására.

A felcsúti kátyúőrség
Fotó: Facebook/MKKP

Bangóné Borbély Ildikó emlékeztetett,  Felcsút népessége hozzávetőlegesen 1900 fő, így az is kérdéses, hogy egyáltalán szolgál-e ennyi rendőr a településen. Ha viszont máshonnan vezényelték oda az állomány tagjait, annak indokoltnak kellett volna lennie, az akció költségeivel pedig illene elszámolni az adófizetők felé. Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy elkezdték behívni a rendőrségre azokat, akik a felcsúti buszmegállót építették, mégpedig tulajdonosi hozzájárulás nélküli építés szabálysértés elkövetése miatt. Végre egy értelmes per! – tette újabb magyar közkinccsé a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a legújabb, a Bicskei Rendőrfőkapitányság által küldött levelet.

Korábban – mint megírtuk – Orbán Viktor falujának önkormányzata arra szólította fel a pártot, hogy az általuk „szakszerűtlenül" eltüntetett kátyúkat bontsák ki újra, „állítsák vissza azok eredeti állapotát" azért, hogy a helyhatóság elvégezhesse a kátyúzást. Amennyiben a felcsúti kikátyúzást nyolc napon belül nem végzik el a kétfarkúak, a kátyúzás költségeit rájuk terhelik.

A múlt hét elején az is kiderült, hogy a Magyar Közút felszólítást küldött a pártnak, mely szerint engedély híján a pártnak három napon belül le kell bontania az utasvárót, amelyet az augusztus 12-i időközi polgármester-választás kampányában építettek az Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc szűk pátriájának számító Felcsút egyik buszmegállójában.