Pintér: megfigyeltek, de nem zavar

Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de mint fogalmazott, ez nem zavarja őt.

2010. november 19., 20:15

A tárcavezető pénteken, egy budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kifejtette: lehallgathatják, követhetik és akár meg is figyelhetik, neki ez nem okoz semmilyen problémát, mivel "nyitott életet" él. Közölte: az interneten, a kuruc.info portálon nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján mindenki megtudhatja, hogy kik figyelték őt meg. Pintér Sándor hozzátette ugyanakkor, hogy mindezt csak a törvények betartásával tartja elfogadhatónak, az ellenkező esetek ugyanis jogi következményeket vonnak maguk után.

Budai Gyula fideszes politikus, jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos szerdán jelentette be, hogy két éven át, 2008 és 2010 májusa között megfigyelték, szerinte az adatgyűjtés megrendelőjét Szilvásy György volt titokminiszter környezetében kell keresni.

A fideszes politikus szerint egy elé tárt jelentés szerint elemezték mások mellett Tarlós Istvánnal (Fidesz), Simicskó Istvánnal (KDNP) és Mátrai Mártával (Fidesz) való kapcsolattartását, és megfigyelték kapcsolattartását Lapid Lajos rendőr dandártábornokkal is. Hozzáfűzte, hogy Pintér Sándort is "rajta keresztül próbálták inspirálni", megfigyelése ugródeszka lehetett volna a jelenlegi belügyminiszterrel kapcsolatos adatgyűjtéshez.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.