Pintér két hét helyett másfél percet mondott
Tüntetést szerveztek a Belügyminisztérium elé civilek a gyöngyöspatai események miatt. A tiltakozó akciót az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" Facebook oldalon szervezték, este hat órára. A Gyöngyöspatán megjelent paramilitáris szervezetek kapcsán azért tiltakoznak, hogy ne lehessen Magyarországon félelemben tartani embereket. A demonstrálók közé kiment Pintér Sándor belügyminiszter is, akit a Klubrádió munkatársa kérdezett.
A belügyminiszter szerint nincs mit számon kérni rajtuk, mivel "megfelelő módon intézkedtek - fogalmazott Pintér Sándor. "Intézkedtünk Hajdúhadházán, tegnap és tegnapelőtt is" (Gyöngyöspatán). A törvényeket mindenkivel be fogjuk tartatni. A rendőrök másfél perc alatt helyreállították a rendet - állította Pintér Sándor, aki azt ígérte, hogy ezt videó felvétellel fogja bizonyítani.
Közben már elhagyta Gyöngyöspatát a romák nagyobb része. A többség távolsági buszokkal indult rokonokhoz Borsod illetve Nógrád megyébe. A romák nem bírják elviselni, ami velük történik, akik mennek, legtöbben rokonokhoz igyekeznek. Néhányan azonban azt sem bánják, ha valamelyik vasútállomáson kell aludniuk, csak ne Gyöngyöspatán - közölte a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője.
A Hírszerző beszámolója szerint vihar előtti csend van Gyöngyöspatán. Még mindig érezhető a feszültség a településen. Ezt csak fokozza, hogy egy önkormányzati képviselő hozta vissza azokat a roma családokat, akik reggel Bátonyterenyére akartak költözni. A 10-12 főt egy kisbusszal hozta vissza a képviselője, a romák szerint azért, mert a település nem fogadta be őket. A hírportál tudósítója szerint a faluban pattanásig feszült a légkör, mindenki az estét várja, sokuk szerint ugyanis ma is bekövetkezhet az, ami tegnap éjjel történt.
Közben kiengedték a kórházból azt a 14 éves fiút is, akit először bántalmaztak a Véderősök. A fiú azt mondta, hogy éjszaka hangoskodó, dobálózó társaság ment végig a cigánysoron, erre ment ki a házból. Hogy utána mi történt, arra nem emlékszik.
Azonnali személyes találkozót kért Orbán Viktortól a kisebbségi ombudsman a tegnap éjszaka, Gyöngyöspatán lezajlott események miatt. Kállai Ernő megkereste a belügyi tárcát is, Kontrát Károly államtitkár azt ígérte neki, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a közrend és közbiztonság megőrzése érdekében. A települést rendőri erőkkel lezárják, és nem engedik be oda azokat a nem helyi lakosokat, akikről feltételezhető, hogy a további rendbontás szándékával közelítenek - közölte az államtitkár Kállai Ernővel. A biztos szerint az elmúlt hetek pártpolitikai villongásai és "egymásra mutogatása" után az államnak kell normalizálnia a körülményeket.
A Százezren a Sajtószabadságért Facebook-csoport által szervezett tüntetésen nagyjából 150-200 ember jelent meg - hangzott el a
Klubrádióban.