Koronavírusos lett egy szakértő, emiatt 1,3 milliárddal drágul a Pénzügyminisztérium építése
A járványveszély ismeretében is megdöbbentő okkal drágult tovább 1,32 milliárd forinttal a Pénzügyminisztérium budavári Szentháromság téren épülő székháza: a céges ajánlatok műszaki tartalmát vizsgáló
szakértő koronavírusos lett,
ezért őt és a vele kapcsolatban álló munkatársakat is karanténba kellett helyezni.
Megbetegedésük miatt „az eljárás lebonyolítása súlyos nehézségekbe ütközött, megszakítással fenyegetve ezzel a teljes projekt tervezett műszaki ütemezését” – idézi az uniós közbeszerzési értesítő keddi számában megjelent közleményt a Népszava.
A beruházást megrendelő minisztériumi cég, a PM -Tér 6 május 25-én meg is egyezett a kivitelezőkkel, a West Hungária Bauval (ez Tiborcz István volt üzlettársáé, Paár Attiláé) és a Garage Ingatlanfejlesztővel, hogy a fejlemény miatt a keretmegállapodás összegét 2,81 milliárdról 4,13 milliárd forintra emelték.

A két cég többek között azt vállalta, hogy több mint 2900 négyzetméteren bontják el Dísz téren álló épület tetejét, eltávolítanak 150 tonna vasbeton-gerendát, 5700 négyzetméteren végeznek homlokzati munkákat és felépítenek két trafóházat – írja a lap.
A Pénzügyminisztérium várba költöztetése már a tavaly őszi állás szerint is 21,8 milliárdjába került az adófizetőknek. Az új épülettel az 1944-es állapotokat kívánja restaurálni a kormány.