Pedagógustüntetés – A Magyar Szakszervezeti Szövetség is beveti magát

Százával érkeznek a pedagógusok hétvégi tüntetésére vidékről a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez tartozó szakszervezetek tagjai közül is – közölte a MaSzSz alelnöke, aki szerint a legtöbb munkavállalót képviselő szervezet összefogási szándéka és tettrekészsége nemcsak a tanároknak, szülőknek és diákoknak, hanem a kormánynak is üzenet: jól összekovácsolódó tömeg készülődik. Az alelnök szerint szombaton a szakszervezetek is megmérettetnek.

2016. február 9., 09:27

A pedagógustüntetésre készül a legtöbb munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség is, a tagszervezetei és azon belül az egyes tagok. A MaSzSz alelnöke, Székely Tamás fontosnak tartja nyilvánosságra hozni, hogy a konföderáció nemcsak szolidáris a pedagógusokkal, de látványosan ki is áll mellettük, azonosul a céljaikkal. Az alelnök mozgósítja az egyes ágazatok és a tagszervezetek képviselőit, hogy minél népesebb delegációval érkezzenek a szombati, központi pedagógusdemonstrációra. Figyelemre méltó tömeg készülődik a Kossuth térre, ami nemcsak a pedagógusoknak jelzi, hogy nincsenek egyedül, hanem üzenet a kormánynak is – véli az alelnök. Székely szerint ha valami, akkor most az oktatás ügye, a gyerekek jövője miatti aggodalom precedensértékű megmozdulást eredményezhet. Olyat, amin felbátorodhatnak az emberek, s el is hihetik, hogy újra vannak erős, tettre kész szakszervezetek. Ez az a helyzet, amikor nemcsak csendben be kell állni a csatasorba, hanem hangot is kell adni a személyes csatlakozásnak, hogy ebből is érződjön a készülődő összefogás ereje.

Székely úgy véli, minden ágazatban vannak közös problémák, ha más nem, akkor az alacsony bérek, a dolgozók túlhajszolása vagy éppen a munkavállalói jogok semmibevétele miatt, ezért a pedagógusok tüntetését mindenki a saját ügyének is tekintheti. Legyen ez alkalom arra is, hogy kiderüljön végre, mire képesek a magyar érdekvédelmi szervezetek, például ez a két és fél évvel ezelőtt alakult legnagyobb tömörülés is – indítványozta az alelnök, hozzátéve: reményei szerint most összeáll egy figyelemre méltó, bármilyen komoly ügyért bevethető erő. S ha ez így lesz, akkor többé nincs megállás – jelentette ki az alelnök, aki hozzátette, reméli, ezúttal jól vizsgázik a magyar szakszervezeti mozgalom, s bebizonyosodik az is, hogy van-e létjogosultságuk és erejük a MaSzSz-hoz hasonló nagy szerveződéseknek.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.