Ez már tényleg őrület, Óbudán 900 ezret is elkértek egy panellakás négyzetméteréért

2020. január 30., 11:32

Szerző:

Vidéken és a fővárosban is 22 százalékkal többet kellett fizetni a panelekért tavaly, mint 2018-ban – írja a Népszava.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2019-re vonatkozó tranzakciós adatai szerint Budapesten a III. kerületi Kaszásdűlőn és az Aquincumi, Pók utcai lakótelepen is

volt már példa 900 ezer forintot meghaladó négyzetméterárra.

A főváros vonzáskörzetében, Budaörsön 650-700 ezer forint körüli négyzetméterárak voltak. A vidéki nagyvárosok közül Veszprém és Debrecen áll a lista élén 600-650 ezer forint közötti négyzetméterárakkal. Minden idők rekordját egyébként egy Újpest városközponti,

34 négyzetméteres lakás tartja a panelkategóriában: az ingatlan 35 millió forintért cserélt gazdát még 2018 végén.

 

18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.