Jövő héten kiderül, ki lesz Budapest új főjegyzője, de már van egy lehetséges jelölt

2019. október 29., 16:12

Szerző:

Jövő kedden eldől, ki lesz Budapest következő főjegyzője. A Népszava információi szerint Zugló jelenlegi jegyzője, Papp Imre pályázik a posztra. A lap úgy tudja, hogy a jogásszal Karácsony Gergely kerületi polgármesterként jól tudott együtt dolgozni.

A kozigallas.hu portálon október 25-én megjelent pályázat beadási határideje november 3-án vasárnap jár le. A hétvégi határnap ellenére a pályázatot személyesen lehet beadni a Városháza humán osztályán.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A Fővárosi Önkormányzat hivatalának élén határozatlan idejű szerződéssel dolgozhat a majdani főjegyző. Okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettséggel, esetleg okleveles közgazdász szakképzettséggel kell rendelkeznie. Jogi vagy közigazgatási szakvizsga is szükséges, esetleg a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozattal kell rendelkeznie. Elvárás továbbá valamilyen közigazgatási szervnél szerzett legalább kétévi gyakorlat.

Ha a tervek szerint jövő kedden eldől a főjegyző személye, akár már részt vehet a fővárosi közgyűlés alakuló ülésének előkészítésében, amit várhatóan jövő héten tartanak meg.