Palócnet és társai

– Megkönnyebbült Orbán, az internetadót érintő bejelentése után?

– Nem. Azt mondta: én, a választó vagyok a hülye, mert internetadónak értettem azt, ami nem is az. Ez ijesztő. Nem pusztán kommunikációs hiba történt. Orbán Viktor tényleg nem érti a lényeget. Régi vita ez, amelyben én azt vallom: az internet nem átlagos fogyasztási cikk, ahol a többet fogyasztót jobban meg kell adóztatni. Inkább olyan infrastruktúra, „közmű”, amelyhez a rajta elérhető szolgáltatások miatt mindenkinek hozzáférést kell engedni. Mint ahogy például a világításhoz, motorhajtáshoz mindenütt ott a villanyvezeték.

– A hazai internetellátottság növekedése évek óta töretlen, 2013-ban a háztartások 71 százaléka rendelkezett hozzáféréssel, azonban az uniós összehasonlításban nem állunk jól. Szakértők szerint ráadásul a társadalom tizenöt-húsz százaléka öt éven belül sem lesz online.

– Min csodálkozunk, amikor már gyerekkorban lemaradunk? Elég megnézni a kerettantervek óraszámait. Az első négy évfolyamon egyáltalán nincs informatikaóra, miközben naponta tartanak testnevelést. Ötödiktől nyolcadikig heti egy órát szánnak rá, gimnáziumban pedig csak a 9. és a 10. évfolyamon tanulnak informatikát heti egy órában. Eközben a testnevelés 12 éven át naponta szerepel az órarendben. Más kérdés, hogy mit is jelent az informatikaoktatás. Lehet, hogy önmagában nem is kellene tanítani, csak éppen minden tantárgyba be lehetne vonni az internet adta lehetőségeket. Mennyire másképp nézne ki egy földrajzóra, ha a Google Earth programját használnák! Amíg a digitális írástudást nem tartjuk ugyanolyan fontosnak, mint a hagyományos írástudást, nem fogunk előrébb lépni.

– A kormány nemzetközi államtitkára Twitteren osztja ki az amerikai ügyvivőt, Habony Árpád facebookos fotóval üzen: még ha Orbán nem is, a környezete mintha érezné, értené az online világ fontosságát.

– Ez csak a belépő szint. Attól, hogy valaki twitterezik, még nem biztos, hogy elektronikusan el tud készíteni egy adóbevallást. Már gyerekkorban meg kellene tanulni, mit jelent az e-mailezés, mire valók a közösségi oldalak. A magasabb szint azt jelenti: másképp kezdünk gondolkodni, és a problémákat elektronikusan, digitálisan oldjuk meg, mert időben, energiában, pénzben ez megtakarítás, nem beszélve az általános hozzáférés lehetőségéről. Az az ország fog lépést tartani, amely ehhez alkalmazkodni tud. Ráadásul folyamatosan. Olyan gyorsan fejlődik a digitális világ, hogy amit ma megtanulunk, két év múlva már avítt lesz. Az alkalmazkodási készséget, a nyitottságot, a tanulni akarást kell elsajátítanunk, hogy ne féljünk az újtól.

– Ön ezt teszi a hátrányos helyzetű szécsényi kistérségben egy 2009 óta működő szociális szövetkezetben. Palócnet néven internetszolgáltatást indítottak: a rászorulóknak ingyenes vagy rendkívül kedvezményes hozzáférést kínálnak, plusz idegen nyelvet, szövegszerkesztést tanítanak, gyerekeket vezetnek be az online világba. Ha szűkül a digitális szakadék, tényleg csökken a szegénység?

– Számszerű adatok sajnos csak az internethasználatról vannak, a hatásáról egyelőre csak történeteket tudok mondani. Rimócon, ahol a faluban egy viszonylag zárt roma közösség él, 2006 óta a Gyerekesély program keretében teleház is működik, itt internetezni, tanulni lehet. Amikor elkezdtük, megdöbbentett minket, hogy ezek a gyerekek mennyire elmaradottak a jobb körülmények között felnövekvőkhöz képest: keveset tudnak a világról, szegényes a szókincsük, nincs jövőképük. Úgy látjuk, az eltelt nyolc év alatt megváltoztak, van elképzelésük az életükről. A mélyszegénységben élőket sokan kárhoztatják azért, mert nem akarnak dolgozni. Akarnának, de nem tudják, mit jelent dolgozni és akarni. Ehhez hatások, benyomások, információk kellenek a világból. Az internet erre hatalmas lehetőség. És gyerekekkel a legkönnyebb elkezdeni, mert rengeteg számítógépes alkalmazást tudunk nekik megmutatni, s miközben játszanak, sokat tanulnak színekről, formákról, összefüggésekről, fejlődik az elméjük, még a finommotoros mozgásuk is. Akadt olyan fiatal, aki többször bukott az iskolában, még tizenéves korára sem tudott írni-olvasni, s odáig jutottak a tanárok, hogy inkább be sem engedték az iskolába, annyi baj volt vele.

– Jó kis iskola lehet...

– Igen. De hozzánk bejöhetett, mert játszani akart. Ám ehhez kénytelen volt megtanulni olvasni. Rengetegen állást keresni jönnek. Három napja írta egy kolléga, hogy az idősek otthonában tartott tanfolyamon egy néni megtanult e-mailt írni, skype-olni. Teljesen rákattant, a neten lóg, új barátai vannak, az életminősége sokat javult. Egy másik bácsi nehezebb eset volt: mogorva, rosszkedvű, utálta a számítógépet. A tanfolyam végére derült ki, az a legnagyobb baja, hogy egyedül van. A mentorok megmutattak neki néhány társkereső oldalt, s talált is magának valakit, aki kétszáz kilométerre élt. Ám a hölgynek idővel elege lett abból, hogy a bácsi csak hetente kétszer tud jelentkezni (mert akkor ment be a teleházba), és küldött neki egy laptopot, azóta össze is járnak. És a bácsi jókedvű.

– Azok a rabok is örülhettek, akik az országban elsőként eBeszélőn találkozhattak a rokonokkal. Honnan jött az ötlet?

– Balassagyarmaton a fegyház igazgatójával beszélgettem arról, milyen jó lenne, ha a családnak nem kellene bemennie beszélőre, mert videókonferenciával is megoldható lenne. Tetszett neki, megcsináltuk. Egy valódi beszélőre való utazás egyes családoknak óriási anyagi teher, akadt olyan, amelyik hitelt is felvett, mert másképp nem futotta volna több ember útiköltségére, az ajándékba szánt csomagra. Nem tudtak negyven-ötvenezer forintot másképp előteremteni. Az eBeszélővel nem kell utazni, a börtönnek meg azért jó, mert nincs biztonsági kockázat.

– Ha ezek az ötletek működnek kicsiben, miért nem csináljuk nagyban is? Pénzkérdés?

– Inkább ismeret és akarat kérdése. A döntéshozók nincsenek képben a szektort, a lehetőségeket illetően. Itt van például az internetadó. Azt mondták, az extra jövedelmeket kell megadóztatni, mert úgy igazságos. Jól hangzik, csak épp itt nincs extra jövedelem. Elég ehhez a KSH adatait megnézni. Már az alapötlet is hibás. Olyan, mintha a mezőgazdaságban a termények hasznát az öntözővízen akarnák beszedni. Az adó mértéke pedig olyan súlyos, hogy a felhasználók egy részét kirekeszti, a nagy szolgáltatókat túlterheli, a kisebbeket pedig ellehetetleníti.

– És a Palócnet?

– Még megvagyunk. Ha épp van pályázat, indulunk, talán nyerünk 1-2 milliót, fejlesztünk megint egy kicsit.

– Mennyi kellene?

– Ha a mostani rádiós kapcsolat helyett optikai kábelt szeretnénk lefektetni, ahhoz sok tízmillió. Ebben a nógrádi kistérségben húszezer ember lakik akkora területen, mint Budapest. Sokkal nagyobbak az infrastruktúraépítés költségei, és nincs fizetőképes kereslet sem. Vagyis piaci alapon nem éri meg befektetni. Persze van, aki Pesten felháborodik, vidéken miért olcsóbb a net, miért létezik 1800 forintos csomag is? Hát azért, mert annak a sávszélessége minimális. Nem lehet YouTube-ot nézni, zenét hallgatni. De az emberek inkább megfizetik a rosszabbat, hogy legalább valami legyen.

– Amerikai kutatások bizonyítják: az elszigetelődés online is újratermelődik. Ez látszik például a szegregált kapcsolati hálókból. Idehaza is igaz lehet, hogy akit a bőrszíne miatt nem vesznek fel egy munkára, az ha interneten jelentkezik és szövegszerkesztővel írja az önéletrajzát, akkor sem lesz befutó.

– Én sem gondolom, hogy az emberek ettől alapvetően megváltoznak. Rasszisták mindig lesznek, a különbségek sem fognak varázsütésre eltűnni. De legalább csökkennének. És Magyarországon ez sem kevés.