Pálffy István: Nem lesz bosszúhadjárat
Az új kormány és az új országgyűlés első, jelképes intézkedéseinek egyike kell, hogy legyen a határon túli magyarok állampolgárságának megadása — mondta Pálffy István KDNP-s képviselőjelölt Jászberényben tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
A
Szoljon.hu hírportálnak elmondta: az immár nyolcadik éve hatalmon lévő kormányok a tőke, és nem a munkavállalók tömegeinek érdekében járnak el. Tarthatatlannak nevezte, hogy miközben a multinacionális nagyvállalatok hatszáz milliárd forintos támogatást kapnak termelésük növeléséhez, addig az itt megtermelt nyereségüket kiviszik az országból és anélkül, hogy jelentős mértékű adót fizetnének az államkasszába, más országokban fordítják beruházások végrehajtására nyereségüket. Az országból elszívott tőke mértéke vélekedése szerint közelíti a kétezer milliárd forintot.A választásokat követően az embertelen-, a törvénytelen-, és az erkölcstelen ügyekben egyaránt meg kell történnie az elszámoltatásnak. Az embertelen ügyek vétkeseit a választók szavazatukkal büntethetik meg. A törvénytelen ügyek vétkeseit pedig a törvényes eljárások keretében meghozott ítéletekkel lehet büntetni. Át kell tekinteni a szerződéseket, a kifizetéseket — olyanokat is amelyekre egyelőre nincs rálátása az ellenzéknek —, s amennyiben törvénytelenségre utaló jelet találnak, azt a nyomozó hatóságoknak adják át és a bíróságok dönthetnek a megítéléséről. A legnehezebb az erkölcstelen ügyek felderítése lesz, hiszen nehéz azt a törvény eszközeivel meghatározni, hogy mit tekinthetünk már a jó erkölcsbe ütköző cselekedetnek, de ezekre is megoldást találnak majd. Mindez azonban nem csaphat át, és nem is fog átcsapni az elmúlt nyolc évben felhalmozott sérelmek miatti bosszúhadjáratba — tette hozzá a Szoljon.hu kérdésére Pálffy István.