Összefogás lesz az ellenzéki szövetség elnevezése

A demokratikus ellenzéki együttműködés pártjai Összefogás néven folytatják kampányukat. Az Összefogás meghallotta a demokratikus ellenzéki közösség hangját, megteremtettük a kormányváltás feltételeit – írják közleményükben.

2014. január 23., 17:51

Az Összefogás nevében egyéni országgyűlési képviselői mandátumért induló jelöltek a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt közös jelöltjei.

A szavazólapokon az Összefogásban részt vevő minden párt neve és logója feltüntetésre kerül. Az öt párt közös arculattal jelenik meg a kampányban. Természetesen semmilyen új választási párt alakítására nem kerül sor.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.