Oroszország: oda a kétharmad

Az utóbbi hónapok, hetek közvélemény-kutatásai ugyan a fenti eredményt jelezték előre, az „alkotmányozó többség” elvesztése, sőt, az elutasítás a szavazásban részt vevők felének részéről azonban így is váratlanul nagy pofon az autokratikus hatalomnak.

Pedig az Egységes Oroszország és a hozzá csatlakozott népfront – élén Dmitrij Medvegyev államelnökkel és a vele jövő tavasszal helyet cserélő „nemzeti vezetővel”, Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel – igazán aktív kampányt folytatott. Az országló páros még a korábbinál is többet „mutatta magát”, ők „folytak” a televíziók képernyőjéről. Egyik nap a Lengyelországgal határos Kalinyingrádban, másnap már a távol-keleti Vlagyivosztokban tűnt fel, tárgyalt valamelyikük a helyi hatalmasságokkal, vagy éppen részesítette dorgálásban őket, fogadta a lakosság hódolatát, sporttelepeket, iskolákat, kórházakat, vasútvonalakat nyitott meg, beszédeket mondott, harcot hirdetett a korrupció ellen, átszervezte a roppant népszerűtlen rendőrséget, ígért modernizálást, bér- és nyugdíjemelést, nyújtott baráti jobbot a Nyugatnak, csörtette az ország kardját, dzsúdózott, horgászott, tréfálkozott. És mégis: az sem állította meg a hatalom népszerűségének csökkenését, hogy a Putyin–Medvegyev-tandem az elmúlt években sok tényleges eredményt is felmutathatott. A fő exportcikkek – a földgáz és a kőolaj – magas világpiaci árának köszönhetően Oroszország viszonylag kevéssé szenvedte meg a válságot, ha kismértékben is, de nőtt a születések száma, csaknem folyamatosan emelkedett a GDP és vele együtt a lakosság jelentős részének az életszínvonala. Nemcsak a gazdagok lettek még gazdagabbak, hanem a szegények száma vagy legalábbis szegénysége is csökkent valamelyest.

Talán túloznak a rendszernek azok a kritikusai, akik azt állítják, hogy a rendszer teljesen kifulladt, kimerítette saját lehetőségeit, hogy megrekedt a társadalmi mozgás. Mindamellett kétségtelen, hogy az orosz lakosság számottevő része belefáradt a tandem kormányzásába. Több jel is figyelmeztet arra, hogy Putyin feje körül kezd szertefoszlani az a dicsfény, amelyet a Borisz Jelcin elnöksége idején szétesésnek indult Oroszország megmentőjeként szerzett mint az az ember, aki megakadályozta az Észak-Kaukázus (és esetleg a Távol-Kelet meg Szibéria) kiválását az egységes államból, s akinek hatalomra jutása óta rendszeresen kifizetik a béreket.

Ezt mutatja például a rendszert élesen bíráló honlapok gyarapodása, a „pártunk és kormányunk” vezetőinek tekintélyelvű hatalomgyakorlását kigúnyoló blogok, szatirikus YouTube-jelenetek gyors terjedése. Sőt, ami korábban példa nélküli volt: egy novemberi sporteseményen az ott megjelenő Vlagyimir Putyint „kihuhogta”, kifütyülte a közönség. (Hívei magyarázata szerint viszont a fütty nem neki szólt, hanem a mérkőzésen alulmaradt amerikai ketrecharcosnak.) És ha ez nem feltétlenül jelenti is azt, hogy az emberek egyértelműen elégedetlenek vele, azt mindenképpen, hogy úgy érzik, „túlteng”.

A választás eredménye azonban így is arról tanúskodik, hogy a voksolásban részt vevők mintegy fele (őszinte meggyőződésből, esetleg a tehetetlenségi nyomatéktól hajtva, vagy hagyománytiszteletből) ismét a hatalom pártja mellé állt. Igaz, a szavazás törvényes lefolytatását itt-ott (vitatható, hogy hány helyen és mértékben) szabálytalan tényezők („kék cédulás” és másfajta csalások, különféle incidensek, botrányok) is befolyásolták, többnyire természetesen az „előírt” győztes javára.. A szavazás zavartalanságának biztosításában egyébként nem kevesebb, mint 321 ezer rendőr és 11 ezer belső karhatalmista vett részt.

Ami a november 4-i választást megelőző kampányt illeti, ott sem volt minden igazán fairnek mondható. Bár a főbb ellenzéki pártok vezetői viszonylag sok időt kaptak az országos televíziócsatornákon nézeteik kifejtésére, Grigorij Javlinszkijnak, a liberális Jabloko párt vezetőjének fizetett választási hirdetéseit több ízben is letiltották a képernyőről. A kampányt éber szemmel figyelő és állítólag már akkor 4700 visszaélést leleplező Golosz nevű szervezetet a hatóságok zaklatták, vezetőjét, Andrej Buzint megbírságolták. Ugyanakkor az izsevszki városigazgató, Gyenyisz Agasin ajándékot helyezett kilátásba a veteránoknak, ha az Egységes Oroszországra szavaznak. (Igaz, őt is megbírságolták.)

Az imént említett „főbb ellenzéki pártok” – talán csak a Jabloko kivételével – amúgy nem nyújtottak igazi alternatívát az Egységes Oroszországgal szemben. Még a közülük viszonylag legharcosabb, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke, Gennagyij Zjuganov is majdhogynem csak a közüzemi díjak csökkentését tűzte zászlajára. Vlagyimir Zsirinovszkij, az úgynevezett liberális demokraták – saját pojácáskodására még rá is játszó – vezére nacionalista, oroszországi népeket sértegető jelszavakkal agitált, és általános amnesztiát ígért a Butirka börtönben ülő bűnözőknek. Az Igazságos Oroszország vezetője, Szergej Mironov, a felsőház volt elnöke (Putyinék még időben kitették onnan a szűrét) a képviselői mentelmi jog megszüntetésének követelésével lépett hallgatói elé.

Az immár ötéves időszakra megválasztott dumába jutás hétszázalékos küszöbét – akárcsak 2007-ben – most is csak ezeknek a pártoknak sikerült átugraniuk. Bár arányuk – különösen a szavazataik számát csaknem megkettőző kommunistáké – a képviselőházban jóval nagyobb lesz, mint eddig volt, az állam irányításában ez aligha hoz jelentős változást. Először is azért, mert a hatályos alkotmány értelmében az államfő még a kétharmados parlamenti többség nélkül is jóformán azt tehet, amit akar. Másodszor pedig valószínű, hogy még a most megerősödött ellenzék is megmarad a dumában annak a – semmi alapvetőt nem opponáló – szalonellenzéknek, ami eddig is volt. Különben is, az „egységes oroszok” még koalícióra is léphetnek valamelyik párttal.

Három hónap múlva, március 4-én ismét az urnákhoz szólítják a lakosságot, akkor majd azért, hogy elnököt válasszon (a módosított alkotmány értelmében immár hat évre). És borítékolható, hogy amint most, a dumaválasztáson a Putyin által javasolt Medvegyev pártját – igaz, kétes értékű – vitte győzelemre, akkor majd a Medvegyev által indítványozott elnökjelölt, Vlagyimir Putyin kerül be hat évre a Kremlbe. Hogy azután folytatódik-e a megindult erjedés, hogy hat esztendő elmúltával ismét őt tisztelik meg bizalmukkal az orosz választópolgárok, abban a történtek fényében ma már kevesebben oly biztosak, mint akár egy héttel ezelőtt.