Örömet akart szerezni a gyerekeknek, jól megbüntetették a budai boltost
A 28 éves Mohácsi Zsigmond egy tízemeletes panel alatti kisboltot visz a XI. kerületben. Úgy vélte, hogy ideje feldobni a szürke hétköznapokat, és egy kis örömöt szerezni a gyerekeknek.
„Elhatároztam, hogy kicsinosítom a bolt előtt található kis kertet – mesélte a Borsnak az ötletgazda. – Első körben felástam, majd nekiálltam kidekorálni a boltunk előtti földrészt. Miután befüvesítettem, számos növényt is elültettem, emellett pedig több figurát, például egy hupikék törpikét is elhelyeztem a területen” – büszkélkedett a férfi a Borsnak.
Egy csőtörés később lerombolta a kiskertjét, a bolttulajdonosnak azonban nem szegte a kedvét a havária, másodjára is belevágott a kreatív kalandba, és újjáépítette Aprajafalvát.

Ahogy azonban lenni szokott, megint akadt egy házmester-lelkületű környékbeli, aki nem óhajtott osztozni a helyiek örömében. A hatóságokhoz névtelen bejelentés érkezett, miszerint a férfi megrongálta a közterületet azzal, hogy a gyerekek számára bábukat helyezett el.
Emiatt 150 000 forint bírságot szabtak ki rá.
„Nem értem, hogy miféle bűnt követtem el. Ha bűnnek érzik, hogy próbálok kedveskedni a gyerekeknek, akkor megérett a világ a pusztulásra. Ráadásul azt sem értem, kinek áll érdekében, hogy ellopja a játékokat” – összegezte az újbudai történetet Mohácsi Zsigmond.