Orbánék új értelmet adtak a korrupciónak
A korrupció nálunk már rég nem a zsebbe csúsztatott borítékokról és a nokiás dobozokról szól, ennél sokkal hatékonyabb módszerekkel nagyságrendekkel nagyobb összegek nyúlhatók le a törvényesség látszatával és lényegében kockázat nélkül. A cél manapság nem csupán a meggazdagodás, hanem a nemzeti vagyon újraosztása.
Hol vannak már a régi szép idők, amikor a közpénzzel vagy befolyással rendelkezők egyszerű megvesztegetésében láttuk a korrupció lényegét? A kisstílű, pitiáner módszerek helyébe az elmúlt negyedszázadban egyre professzionálisabb megoldások léptek, a szervezettség és hatékonyság az utóbbi években jutott a csúcsra. Miközben Orbánék konkrét bizonyítékokat követelnek az amerikaiaktól a korrupciós vádakra, a szemünk láttára vált a közpénzek ipari méretű lenyúlása a fideszes rendszer szerves részévé, sőt meghatározó céljává.
Pedig a korrupció ellenes szólamok fontos szerepet játszottak a Fidesz 2010-es választási győzelmében, alátámasztva jól időzített ügyészségi fellépéssel. A korrupciót hagyományosan értelmező, naiv közvélemény számára látványos húzás volt tízmilliókat tartalmazó nokiás dobozokról vagy érték alatti ingatlaneladásokról beszélni, gyorsan előzetesbe is helyezve a gyanúsított szocialista politikusokat. Azóta kiderült, hogy nem is volt nokiás doboz, ki is vették a vádiratból, a hatodik kerületi ingatlanmutyinál pedig a vádpontok jelentős része szintén eltűnt. Nota bene néhány százmilliós értékvesztés gyanúja miatt ült évekig előzetesben a volt polgármester, miközben most az ötödik kerületben több mint hárommilliárdos, hivatalosan sem tagadott árcsökkentéssel lebonyolított, felettébb különös ingatlanügyletek miatt semmilyen eljárás sem indult.
Ez persze aprópénz az igazán jelentős tételek mellett. A közpénzek lenyúlásának korszerű módja olyan jogi és szervezeti háttér megteremtése, amely a korrupciót is új magaslatokra helyezi. Először is olyan törvényeket kell hozni, amelyek lehetővé teszik a szabad rablást, és lehetetlenné az ellenőrzést, az esetleges felelősségre vonást. Ott van például a közbeszerzési törvény módosítása, Orbánék egyik első intézkedése, amely egyebek mellett lehetővé tette a nyílt pályáztatás elkerülését a 25 millió forint alatti megbízásoknál. Csodák csodájára hirtelen többszörösére ugrott a 20-25 millió közötti szerződések aránya és a rájuk kifizetett pénz. Vagy ott van az állami földek haszonbérletbe adását érintő jogi szabályozás, amely teljesen átláthatatlanná tette az egész folyamatot, így gond nélkül lehetett több tízezer hektárt juttatni a párthoz közelállóknak. A pályáztatással sem kellett mindenhol bíbelődni: annak megkerülésével adhattak ingyenes használatba hatalmas területeket, érdekes véletlen folytán a parlament mezőgazdasági bizottsága fideszes alelnökének érdekeltsége 56 helyen kapott földeket.
Folytathatnánk a sort a testre szabott törvényekkel, amelyekkel jól behatárolható érdekcsoportokat hoznak helyzetbe, lásd például a kaszinókról vagy a kereskedelmi adókról szóló törvénykezést. Itt százmilliárdos nagyságrendről van szó, egyesek hatalmas ajándékot kapnak kedvezmények formájában, mások versenyelőnyt, a többiek viszont tízmilliárdokat buknak. Ez már nem egyszerűen pénzmozgatás, hanem a gazdasági viszonyok tudatos átrendezése a saját hátország javára, amit egyébként az energetikában, a közszolgáltatásoknál és a bankszférában is látunk. Gondoljunk csak a takarékszövetkezetekre, amelyeket egy idevágó törvény alapján kisajátítottak, százmilliárdnyi közpénzt nyomtak beléjük, majd tovább adták egy Fidesz-közeli érdekeltségnek.
A széles értelemben vett korrupció fő forrása a nagy állami fejlesztések elosztása, méghozzá leginkább uniós pénzekből. Ez igazi bőségszaru, hiszen sok ezermilliárd forintról beszélünk, amely jól csatornázva jut el a slepphez. 2010-13 között a Közgép részvételével pályázó konzorciumok összesen 700 milliárd /!/ forint pénzt kaptak, számos esetben úgy, hogy nem is volt más pályázó, vagy mindenki mást kizártak, sőt utólag még a megbízási díjat is megemelték. Így fordulhat elő, hogy például közel négymilliárd forintba kerüljön egy kilométernyi autópálya, vagy 50 milliárdba egy viszonylag rövid vasúti pályaszakasz felújítása. Minket legfeljebb az vigasztalhat, hogy a magyar adófizetők zsebét ennek csupán a töredéke terheli, a javát a gazdagabb uniós országok polgárai fizetik.
A közpénzek ma már nyíltan vándorolnak a politikusok, rokonaik, barátaik stb. érdekeltségei felé. Mit szólt volna a Fidesz, ha a szocialista államtitkárok annak idején büszkén vállalják, hogy igenis azoknak adnak megbízást, akik közel állnak hozzájuk és akiket jól ismernek? Mit mondott volna Orbán Viktor, ha Gyurcsány Ferenc vejének a cége több milliárd forint közpénzt kapott volna? A Fidesz annak idején nagy botrányt csapott, hogy Horn Gyula hatvan egynéhány évesen, több évtizedes külügyi pályafutás, több éves miniszterség és kormányfőség után egy nem kirívó házat vett magának. Most a külügyi tárca ifjú vezetője, akinek mindeddig semmilyen polgári munkája nem volt, kezdettől fogva hivatásos politikus, egy kisebb vagyonért hatalmas, feltűnő luxussal kialakított és berendezett házat vett magának – és a fideszes vezetés büszkén kiáll mellette, irigységgel vádolva a kétkedőket.
Itt tartunk ma, nem csoda, hogy az emberek teljesen kiábrándultak és korruptnak tartják a politikai elitet. A mára kialakult újraelosztási rendszer nem csupán felháborító és igazságtalan, de a legfőbb akadálya az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének, és ha így folytatódik, évtizedekre visszavet minket. Ez tényleg irányváltás, a nagy nyitás jegyében egyre távolodunk a nyugati értékrendtől és gyorsulva követjük a keleti rossz példákat. Valóban ezt akarjuk?
