Orbán Viktor szövetséget ajánlott a magyar nőknek, erre hatalmasat zuhant a születések száma

2019. április 26., 10:22

Szerző:

2019 első két hónapjában a születések száma 5,1 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 11 százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában – írja a KSH nyomán a hvg.hu.

Ezek a gyerekek azok, akik akkoriban fogantak, amikor tavaly tavasszal Orbán Viktor bejelentette, hogy szövetséget ajánl a magyar nőknek. A természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel nőtt 2018. január–februárjához képest. Pedig már 2018 sem volt jó év: akkor 

az elmúlt hetven év harmadik legnagyobb népességcsökkenését mérték.

Idén februárban 6524 gyerek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 második hónapjában. Eközben 12 219 fő vesztette életét, ami 1,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A havi természetes fogyás 5695 fő volt,

ez 10 százalékos növekedést jelent.

– írja a lap.

Németországban viszont egyre több magyar gyereke születik: 2018-ban 1860 magyar gyermek látta meg a napvilágot a németeknél, ez egyrészt 2007 óta a legmagasabb érték, másrészt több mint háromszázzal meghaladja a 2017-es adatot. Ez azt jelenti, hogy Németországban több gyermek születhetett, mint Tolnában vagy Nógrádban. 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.