Orbán Viktor: Nem lefutott a választás

Orbán Viktor szerint soha ennyire egységesen nem akart még változást az ország. A Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelöltje - aki a párt Fejér megyei listájának vezetője is - hozzáfűzte: le kell zárni az elmúlt nyolc évet, amely tönkretette Magyarországot. A korszak lezárásához pedig először "tiszta vizet kell önteni a pohárba". Orbán Viktor kedden délután Székesfehérváron ellátogatott az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokhoz, ahol fejet hajtott az intézmény egy éve elhunyt névadója, jégkorongozó emlékére emelt kopjafánál, majd rövid megbeszélést folytatott a magyar bajnokságot nyert Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatójával, idősebb Ocskay Gáborral.

2010. március 30., 21:17

Szó esett köztük a héten alapított jégkorong akadémiáról, és a jégcsarnok infrastruktúra-fejlesztésének szükségességéről, az utánpótlás nevelést és a közönség korcsolyázását egyaránt szolgáló edzőpálya építésének fontosságáról. Ezt követően a politikus a Petőfi Moziba látogatott. Az intézmény előtt többen várták, autogramot kértek tőle, majd a pártelnök interjút adott a Fehérvár Televíziónak és a Fejér Megyei Hírlapnak. A megyei napilapnak adott interjúban Orbán Viktor rámutatott: le kell zárni az elmúlt nyolc évet, amely tönkretette Magyarországot. A korszak lezárásához pedig először "tiszta vizet kell önteni a pohárba" – írta az MTI.

"Tisztázni kell az ország valóságos helyzetét, mert ma a gazdasági adatok meghamisítása miatt lehetetlen a tisztánlátás" - mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy a múltat le lehessen zárni, meg kell tenni az elszámoltatáshoz szükséges lépéseket, "mert nem természeti katasztrófa tette tönkre Magyarországot", hanem kormányzati döntések sorozata, azért pedig valakiknek viselniük kell a felelősséget".

A Fidesz elnöke végül arra buzdított, hogy a választópolgárok ne tekintsék lefutottnak a választást, menjenek el szavazni, mert az ország talpra állítása érdekében az első lépést az embereknek kell megtenniük április 11-én. Az interjúk után Orbán Viktor rövid sétát tett a Székesfehérvár belvárosában. Útját többször meg kellett szakítani, mert sokan megállították, volt, aki autogramot kért, mások pedig sok sikert kívántak neki és pártjának a választásokhoz és az azt követő "kemény munkához". Az egyik belvárosi kávézóban eltöltött néhány perces pihenő után Orbán Viktor, több székesfehérvári politikus - köztük Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő és Vargha Tamás képviselőjelölt, városi tanácsnok - társaságában a 100 százalékos magyar tulajdonú Jüllich Glas céghez látogatott.