Orbán Viktor lángossal irányt mutatott, csak a szembenézéssel van még egy kis gond
Orbán Viktor az idén immáron 19. alkalommal jelent meg Kötcsén, hogy irányt mutasson az övéinek, az értelmiségnek, a Fidesz–KDNP-kormány szellemi holdudvarának, amely ez idő alatt teljesen kicserélődött, átalakult, legfeljebb csak néhány mókás elem maradt állandó, Kósa Lajos például. Ő ez évben is igazi ínyencségekkel vétette észre magát. Ezúttal azt találta mondani, hogy a magyar kormány jobb hibaszázalékkal hívja le az uniós forrásokat, mint amilyennel a svájci óragyárak dolgoznak. Kijelentésének az ad időszerűséget, hogy az Európai Csalás Ellen Hivatal (OLAF) a Magyarországnak utalt uniós pénzek majdnem négy százalékát, akár százmilliárd forintot is visszakérne szabálytalanságok miatt. Így csúcstartók lettünk Brüsszelben, hiszen ez az uniós átlag nyolcszorosa, s nagy valószínűséggel nincs az a svájci óragyáros, aki helyén hagyna egy ilyen eredményt produkáló cégvezetőt. Igaz, Magyarország nem Svájc, kiváltképp akkor, ha azt is hozzászámítjuk, hogy Rogán Antal szerint – aki szintúgy Kötcse állandó eleme – akkor sem érné kár az embereket, ha ezt az összeget mind-mind vissza kéne fizetni. A kérdés, hogy akkor viszont kit érne kár, a levegőben marad, hiszen Rogán Antal szavaiból az következik, hogy ez az összeg nem Magyarországért hasznosult, akkor viszont talán jogos az a feltételezés, hogy valakinek biztosan jól jött, de nem a magyar embereknek. De vajon ez a rejtélyes valaki fizeti-e vissza, vagy pedig a magyar állam, a magyar állam költségvetéséből, amihez a magyar állampolgároknak mégis volna valami közük?
De már Kötcse sem a régi: annak idején itt olyan fajsúlyos személyiségek jelentek meg eligazításért, mint a kormányt most az Alkotmánybíróságból kibeszélve élesen bíráló Stumpf István, Navracsics Tibor egykori igazságügy-miniszter, leköszönő uniós biztos vagy a néhai Bence György filozófus. Most azonban már jobbára csak Rákay Philipekre, Jeszenszky Zsoltokra, Demeter Szilárdokra és hasonló karakterekre telik, ami azért lehet mégis örvendetes, mert a résztvevők kellemes pillanatokat okozhatnak Orbán Viktornak, aki az előadói pulpitusról megannyi, őt magát ábrázoló pólóban feszítő fiatal és kevésbé fiatal ember látványában gyönyörködhet – lám, Kötcse egy kis szembenézésre is jó.
Persze azért a szembenézéssel vannak kis gondok, mert a miniszterelnök az Index tudósítása szerint elismerte, hogy Európában nem következett be a várva várt áttörés, amelyet ő egyébként annyira kívánatosnak és elkerülhetetlennek tartott az uniós választások előtt, de ebből számára nem az következik, hogy a külpolitikája elrontott volt. Inkább az, hogy az áttörés még várat magára, méghozzá mindaddig, amíg az olasz kormánytól most épp nagyon távolra kerülő Matteo Salvini miniszterelnök nem lesz, amire a maga részéről lát esélyt. Úgy véli ugyanakkor, hogy Magyarországnak az a valós versenyelőnye a többi európai országhoz képest, hogy itt nincs koalíciós kormány, nincsenek kormányzati szintű koalíciós viták, ezért is tudtak gyorsan és sikeresen cselekedni a 2015-ös migrációs válság idején. Arra vonatkozóan ugyanakkor nincsenek hiteles információk, hogy a koalíciós partner KDNP elnöke, Semjén Zsolt elkezdett-e csuklani e mondatok hallatán.
Rendkívül figyelemre méltó elem volt Orbán Viktor beszédében, hogy – miként arra az atv.hu felhívta a figyelmet – a kormányfő hosszasan beszélt a „nemzetépítés” stratégiájáról, méghozzá annak kapcsán, hogy a magyar gazdaság fejlődését ki kell terjeszteni a teljes Kárpát-medencére, és a határon túli magyarok helyzetét is javítani kell. Olyan beruházásokban gondolkodik, mint például a Budapest–Belgrád-vasútvonal, amely a vajdasági magyarokkal párhuzamosan egész Szerbiának hasznos lenne, illetve Orbán tervei között szerepel egy Budapestet Kolozsvárral összekötő szupergyors vasútvonal megépítése. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az, amit Orbán tesz, valóban leírható a nemzetépítés fogalmával, s ilyeténképp meghaladta Antall Józsefet, aki 1990. június 3-án, a rendszerváltás lázában, az MDF III. országos gyűlésén azt mondta, lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni. Vannak azonban, akik ezt a folyamatot – a magyarlakta területeken zajló stadionépítéseket, a csapatvásárlásokat, a szellemi életbe való nyílt beavatkozást – inkább nemzetegységesítő törekvésnek érzékelik, és azt gondolják, hogy sokkal inkább a múlt század viharos időibe röpíti vissza az országot, a külkapcsolatoknak pedig kifejezetten ártalmas. Akárhogyan is, a nemzet szó az elmúlt években Orbán Viktor politikájának középpontjába került, és most már egészen tudatosan használatos kommunikációs elemmé vált, legyen szó akár a nemzetépítésről, akár a nemzethalál víziójáról.
Hiszen akárcsak a múlt héten tartott nemzetközi demográfiai konferencián, Orbán Viktor Kötcsén is arról beszélt – kiemelve Novák Katalin családügyi államtitkár sikereit –, hogy ha egy nemzet eltűnik, akkor az pótolhatatlan, így a migráció helyett jobb életszínvonalat kell adni a gyermeket nevelőknek, amiből egyenesen következik a családvédelmi akcióterv folytatása és a családtámogatások növelése. E ponton érdemes felidézni a Napi.hu egyik minapi cikkét, amelyben felhívja a figyelmet az EBRD és a leibnizi gazdaságkutató intézet közös tanulmányára. E szerint a Németországba érkezők több mint háromnegyede valóban életveszélyben lévő menekült volt. Ráadásul a 2015–2016-os menekültek között jóval nagyobb arányban képviseltették magukat a magasan képzett emberek, akik olyan országokat választanak, ahol jól tudják kamatoztatni képességeiket. „Németországnak és más európai országoknak ugyan sokat kell áldozniuk a fogadásukra és a beilleszkedésükre – Németország például tavaly 15,1 milliárd eurót fordított erre a célra –, ám ez a kiadás semmivel sem több, mint ha gyermeket kellett volna felnevelni, tanítani és kiképezni azoknak az állásoknak betöltésére, amelyeket a bevándorlók elvállalnak. Ráadásul ezek a gyermekek hiányoznak a csökkenő népességű német társadalomból” – áll a cikkben, amely szerint meglehet, Angela Markel kancellár népszerűsége megsínylette a menekültek befogadását, viszont Németországnak kifejezetten jót tett vele.
De Németország messze van, vissza Kötcsére, ahol a magyar miniszterelnök – épp a demográfiai tervek kapcsán – arról is beszélt, hogy az azonos nemű párok általi örökbefogadást illetően „van egy joghézag”, amelyet rendezni kell. E mondatból valószínűleg egyenesen következik a tiltás intézményének bevezetése, ami egybevág az Index egy korábbi értesülésével. E szerint abban az esetben, ha Tarlós István győzne a főpolgármesteri választáson – amire Orbán jó esélyt lát –, a Fidesz az így megerősített legitimációt fölhasználva módosítana az alkotmányon. Tény, hogy Szájer József vezetésével már zajlik az Alaptörvény felülvizsgálata. Az Index korábbi cikke szerint módosulhatnak a munkavállalók és a munkaadók viszonyát szabályozó részek, méghozzá a munkaadók javára, s az alkotmányrevízió érintené a teljes igazságszolgáltatást, valamint az azonos nemű párok általi örökbefogadást. Az, hogy Orbán Viktor Kötcsén e célnak külön mondatot szentelt, egyértelműsíti, hogy nem Kövér László házelnök szaladgál magányosan a Parlament összes termeiben az élet és a halál kultúrájának csatáját vizionálva, mint ahogy azt a már idézett, múlt heti demográfiai konferencián részletesen is kifejtette. A házelnök szerint Európában a halál kultúráját például azok szolgálják, akik azt hirdetik, hogy „a homoszexuális irányultság megváltoztathatatlan”. E mondat és Orbán Viktor szerepvállalása egyértelmű: a kormány megtalálta a régi-új ellenséget: teljes csatarendbe állva üzent hadat az LMBTQ-közösségnek. Hamarosan jönnek a plakátok.
Örömteli hír, hogy ez Orbán Viktor gyomrát nem kezdi ki, hiszen a nemzetépítés fárasztó munkáját Kötcsén lángossal csapatta szét, amiről képet is posztolt a Facebook-oldalán azzal a Kádár Jánosra utaló szellemességgel megtoldva, hogy két forint a forró lángos. A kormányfőnek tehát ismét sikerült fölvillantania a nemzet egyik elidegeníthetetlen karakterjegyét, amit azzal gazdagíthatott volna, ha ez párosul a lángost majszoló Németh Szilárd látványával is, de ettől idén megfosztották a nagyérdeműt. Kár érte.
