Orbán titkolózik: „Ha most mindent elmondok, miért jönnének el hétfőn”

„Kormányzati dáridó nem fér bele” Orbán új alapokat akar - Három nevet már bejelentett az új kormány főbb szereplői közül.

2010. április 30., 16:56

Orbán Viktor azt mondta: jövő hétfőn az Orbán-kormány leendő miniszterei megtartják első megbeszélésüket a Parlamentben - tudósított az

ATV.

„Sem rang-kórság, sem kormányzati dáridó nem fér bele”- jelentette ki Orbán, aki ehelyett a nemzeti együttműködés rendszerének felépítését tervezi. A leendő kormányfő azt mondta: a kormányzás alapvetően különbözi majd az elmúlt 8 évétől. „A miniszterelnök nem az ország tulajdonosa, nem vállalatigazgató, főnöke az embereknek, hanem egy közösség tagja, akit vezetői munkával bíztak meg”- mondta Orbán, aki új alapokon akar kapcsolatot ápolni az emberekkel, a nyilvánossággal és a sajtóval.

A Miniszterelnöki Hivatal mai formájában megszűnik. Helyette miniszterelnökség jön létre, amelyet államtitkárként Varga Mihály vezet majd. „Egy olyan nyitott intézményt szeretnénk, amely folyamatosan kapcsolatban van az emberekkel”- jelentette ki Varga.

Szijjártó Péter a miniszterelnök személyes szóvivője lesz. Navracsics Tibor a közigazgatási és igazságügyi minisztérium irányítása mellett miniszterelnök-helyettes is lesz. „Az állam bizalomra méltó és tiszteletre méltó legyen, hatékony, olcsó, fegyelmezett államra van szükségünk”- sorolta Navracsics Tibor a feladatokat.

A kormánytól átfogóbb, gyorsabb, hatékonyabb munkát várnak. „Ha most mindent elmondok, miért jönnének el hétfőn”- tette hozzá Orbán Viktor. Azt, hogy pontosan hány miniszter lesz és kik azok, egyelőre nem árulták el. Orbán Viktor azt mondta: jövő hétfőn a leendő kormánytagok előkészítő megbeszélést tartanak majd a parlamentben, és ott valamennyiük személyére fény derül.