Orbán: Nagy dolgok vannak készülőben
Kampányzárót tartott csütörtökön a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP, az MDF pedig vitára várta a listavezetőket – hiába. Orbán szerint több minden dől el, mint egy egyszerű választásnál szokott, Mesterházy azt hangsúlyozta: egy a nemzet, nincs két Magyarország. Vona Gábor azt ígérte, a Jobbik nem fog „felpuhulni” a parlamentben, Schiffer András szerint bebizonyosodott: lehet kihívást intézni a bebetonozódott politikai elitnek.
Orbán Viktor szerint a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". A Fidesz elnöke pártja csütörtöki fővárosi kampányzáró rendezvényén azt mondta: annak tudatában kell választani, hogy vasárnap több minden dől el, mint egy egyszerű választásnál szokott. "Minden eldől, ami fontos számunkra, amiért hosszú évek óta erőnket megfeszítve dolgozunk" - jelentette ki. Orbán mindenkit szavazásra buzdított. A pártelnök szerint a mostani országgyűlési választáson eldől, hogy Magyarország következmények nélküli ország marad-e, hogy jó lesz-e ismét magyarnak lenni az országban, hogy felnéznek-e Magyarországra a világ más nemzetei, hogy lesznek-e közös nemzeti ügyek. Eldől, hogy "visszatérünk-e a történelem főutcájára" - mondta.
A Fidesz elnöke beszédében kifejtette: vannak olyan, váratlanul beköszöntő történelmi pillanatok, amikor egy napba sűrűsödik össze nyolc, tíz, húsz vagy akár ötven év "elfojtott keserűsége és reménye"; az ilyen napokon nagy dolgok történnek, amelyek azután mindent megváltoztatnak. Ezek a történelem nagy napjai: ilyen pillanat volt például az 1848-as, az 1956-os forradalom, az 1990-es rendszerváltozás - mondta, hozzátéve, hogy a vasárnapi választással ismét egy ilyen naphoz érkeztünk, a "magyar történelem ritka, nagy napjai közül egy újabbhoz".
Orbán Viktor szerint vasárnap elsöprő hangerővel kell ki kell mondani: az elmúlt nyolc esztendőben rossz úton járt az ország, mert rossz irányba vitte a politika – írta az MTI. Aláhúzta: ezt az ítéletet olyan hangerővel kell kimondani a magyaroknak, hogy az egész világ meghallja, mint ahogy meghallotta 1848, 1956, 1990 "hangorkánját" is.
A Fidesz elnöke leszögezte: elmegy szavazni, elviszi szavazni a családját, szól a barátainak, a szomszédainak, az ismerőseinek, hogy menjenek el szavazni. Orbán Viktor mindenkinek azt javasolta, tegyen hasonlóképp, "menjen el maga is, vigye el a családját, barátait, ismerőseit, mindenkit, akit csak el tud vinni, ne legyen rest, hívja fel a távolabb lakókat és buzdítsa őket is a változásra, arra, hogy egyik szavazatukat se hagyják elveszni, mindkét szavazatukat adják a Fideszre, a Fidesz jelöltjére, a Fidesz listájára". A vasárnap a cselekvés vasárnapja, "nagyszerű vasárnap előtt állunk, nagy dolgok vannak készülőben, ne maradjanak ki belőle" - fogalmazott Orbán Viktor, aki az "Itt az idő Magyarország, itt az idő magyarok" fordulattal zárta beszédét.
Mesterházy: egy a nemzet, nincs két Magyarország
Egy nemzet van, nincs két Magyarország, és aki ennek ellentmond, az ellen határozottan fellép az MSZP - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Miskolcon, a párt országos kampányzáró rendezvényén. Április 11-e csak a választás első fordulója, ezután még jön április 25-e, addig nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a második fordulóban is jól szerepeljen az MSZP - vélekedett a politikus több mint háromezer ember előtt megtartott beszédében a miskolci sportcsarnokban, a Generali Arénában.
Mesterházy Attilát a rendezvény helyszínén felállva tapsolta meg a főleg középkorúakból álló közönség, miközben a hangszórókból az MSZP kampánydala szólt. A szocialista miniszterelnök azt kérte hallgatóságától, hogy akik hisznek az MSZP politikájában, a párt értékrendjét vallják - a szolidaritást, az esélyegyenlőséget, az igazságot -, akik büszkék az elmúlt nyolc évre, és akik képviselni akarják a békés egymás mellett élést, a demokráciát, szavazzanak az MSZP-re. A baloldali emberek büszke nemzetben hisznek, és nem tűrik - mondta -, hogy bárki megpróbálja kisajátítani vagy megosztani a nemzetet – írta az MTI.
Ugyanakkor elismerte, hogy a szocialista párt nem folytathatja úgy politizálást, ahogy azt az elmúlt időszakban tette. Hozzátette: akkor is, ha kormányra kerül, akkor is, ha ellenzékbe, változtatni kell a politikán, új baloldalt kell felépíteni. Mesterházy Attila beszédében többször is kritizálta a Fidesz politikáját, Orbán Viktor "megfutamodását" a vitától. Mint mondta: a Fidesz csupán annyit változott az elmúlt két évtizedben, hogy liberálisból konzervatív jobboldali lett.
A rendszerváltás óta nem volt olyan fontos a választás, mint most, hatalmas a tét, felelősen kell mérlegelni mindenkinek, hiszen nem csupán pártok, hanem jövőképek is mérlegre kerülnek - jelentette ki. A kérdés az - mutatott rá -, hogy az MSZP eltűrje-e a Fidesz populizmusát, a Jobbik rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő politikáját.
Jobbik: „az esélyesek magabiztosságával”
Az
MR1 Kossuth Rádió beszámolója szerint több száz szimpatizáns volt a Jobbik kampányzáró gyűlésén Budapesten, a Petőfi szobornál. A résztvevők magyar, Árpád-sávos és jobbikos zászlót lengettek, és helyszínen megjelentek a Gój Motorosok is. Az első szónok Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, és európai parlamenti képviselője volt. Azt mondta, ő nem tud egyenlőségjelet tenni az MSZP-SZDSZ és a Fidesz közé, mert szerinte egyértelmű, hogy kik követték el az elmúlt nyolc év bűneit. A Jobbik alelnöke szerint azonban a Fidesznek is van bűne. Balczó Zoltán úgy vélte, a szocialisták mellett a Fidesz felelőssége is, hogy a rendszerváltás óta nincs új alkotmány, gyanús volt a privatizáció, nem oldódott meg a cigánykérdés.Vona Gábor szerint a Jobbik „az esélyesek magabiztosságával” várja a vasárnapi választást, miután „az esélytelenek nyugalmával” indult neki a kampánynak. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a párt csütörtöki budapesti kampányzáró rendezvényén hangsúlyozta: a Jobbik nem fog „felpuhulni” a parlamentben, hanem még keményebb lesz, ami nem agresszivitást jelent, hanem azt, hogy ott sem hagyják majd, hogy az igazságot bárki a szőnyeg alá söpörje. Vona Gábor megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében jelenik meg.
Az LMP nem iszik előre a medve bőrére
Akadálymentesített belvárosi szórakozóhelyen, jeltolmács segítségét is igénybe véve, több száz szimpatizáns és aktivista előtt mondták el kampányzáró beszédeiket a Lehet Más a Politika képviselőjelöltjei csütörtökön késő este – jelentette a
Független Hírügynökség. Schiffer András, a párt listavezetője köszönetet mondott az aktivistáknak, akik - mint mondta - olyan településekre vitték el a párt nevét, ahol februárig nem is hallottak az LMP-ről.Schiffer András azt mondta: köszöni mindenkinek az elmúlt két hónapot és az elmúlt másfél-két évet. Szerinte amit elértek, különleges eredmény, mert bebizonyították, hogy "lehet Magyarországon úgy alakítani a környezetet, beleszólni a közügyekbe, hogy azt pusztán hazafiságból teszik". Megköszönte a kampányban résztvevő aktivisták munkáját, akik olyan településekre vitték el február óta a pártot, ahol addig nem is hallottak róluk. Sokan közülük szerinte az egzisztenciájukat tették ezzel a munkával kockára, de bebizonyították, hogy "lehet Magyarországon tisztességgel politizálni, lehet kihívást intézni a bebetonozódott politikai elitnek."
Itt lesz vasárnap, április 11-e, de "ne igyunk előre a medve bőrére" - tette hozzá. A következő időszak próbatétele, hogy bemutassák, "hogyan tudnak egyszerre mozogni", alternatívát mutatni a kormányra kerülő pártnak. A párt vezető tagjai között felszólalt Szabó Tímea is, aki azt mondta: két évet töltött Afganisztánban, és mikor hazajött, ha más körülmények között is, de ugyanazt a kiábrándultságot találta itthon. Nem látta viszont az elszántságot, mint azoknál az embereknél, akik segítő szándékkal dolgoztak Afganisztánban. Az LMP-ben találta meg azt a közösséget, ami erőt adott, hogy ne adja fel a küzdelmet.
Bokros Lajos nem hisz a közvélemény-kutatásoknak
Hiába várta vitára a listavezetőket Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje, egyik meghívott nem ment el a rendezvényre – jelentette az MR1 Kossuth Rádió. Egy kisebb vita mégis lezajlott: a helyszínen ugyanis megjelent Scheiring Gábor, a Lehet Más a Politika gazdaságpolitikusa, aki szívesen leült volna Bokros Lajossal. Az MDF kormányfőjelöltje azonban visszautasította. A két volt politikai elemző, Somogyi Zoltán, az MDF, illetve Karácsony Gergely az LMP kampányfőnöke ezen hosszan és hangosan vitatkozott a rendezvény előtt.
A vita elmaradt, így Bokros Lajos üres székek mellett tartott sajtótájékoztatót. Az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a meghívott kormányfőjelöltek és listavezetők azért nem jelentek meg, mert éretlenek és félnek a vitától. Bokros Lajos kijelentette: nem hisz a közvélemény-kutatásoknak, amelyek szerint az MDF nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. „A választók okosabbak, mint a közvélemény-kutatók. A választók elő fognak jönni a maguk rejtőzködő pozíciójából vasárnap, és be fogják juttatni a Magyar Demokrata Fórumot az Országgyűlésbe” – mondta. Bokros Lajos szerint azért fontos az MDF parlamenti jelenléte, mert ha a „vélelmezhető” kormánypárt végrehajtja ígéreteit, kárt okoz az országnak, és erre csak az MDF tud idejében rámutatni.