Orbán Moszkvától remél segítséget

A múlt heti magyar-orosz tárgyalásokról kiadott tájékoztatás félelmetesen emlékeztet az átkosban megszokott, hasonló témájú hivatalos közleményekhez. Még a szóhasználata is szinte ugyanaz a protokoll nyelv, amelyet annak idején a szovjet elvtársak diktáltak. Akkor ezzel az volt a cél, hogy úgy tűnjön, minden teljesen rendben van, miközben még véletlenül sem kötöttek a nyilvánosság orrára semmilyen lényegi információt. Úgy tűnik, most ugyanerre törekszenek, miért kellene a polgárok fejét a híradással megzavarni, elégedjenek meg azzal, hogy a szavazófülkében felhatalmazták pártjukat és kormányukat arra, hogy a nevükben bármit megtehessenek.

Gyorsan elfelejtődött, hogy a Fidesz még ellenzékben hangosan követelte, mindent tárjanak a nyilvánosság elé az oroszokkal folytatott különböző tárgyalásokról, tegyék közzé a megkötött szerződéseket stb. Nem olyan régen még hazaárulással is vádolták Gyurcsányékat például a Déli Áramlatban való együttműködés miatt, sőt még Brüsszelben és Washingtonban is bevádolták őket. Azóta nagyot fordult a világ, és a Fidesz ebben is akkori álláspontjával homlokegyenest ellentétes nézeteket vall és úgy is cselekszik. Ennek előszelét persze már érezni lehetett akkor, amikor Orbán Viktor tavaly ősszel Szentpéterváron úgymond pártközi kapcsolatot épített az orosz kormánypárttal, a valóságban inkább egyfajta Canossát járt Putyinnál.

Realista lépésként is felfogható, hogy a hatalomra készülve a Fidesz elnöke javítani igyekezett a Moszkvához fűződő kapcsolatain és túllépett korábbi orosz-fóbiáján. Akkor még kevéssé érződött, hogy a nagy nyitás mögött ennél több van, de a Fidesz-kormány eddigi néhány hónapos ténykedése nyilvánvalóvá tette: Orbán vélhetően szimpatizál az ottani autoriter hatalmi modellel, a látszatdemokráciával, a mindent kézben tartó és ellenőrző állammal, a gyakorlati egypártrendszerrel. Putyin ebből a szempontból az erős kezű, határozott, szinte korlátlan hatalmú, de jól kommunikáló és mégis népszerű vezér példaképe számára, mert ilyet bizony a demokráciák világában nem talál.

A kormányfő azonban jócskán túlbecsüli lehetőségeit akkor, ha az oroszok felé tett gesztusoktól gyors közeledést és az elképzeléseit segítő viszont-gesztusokat vár. Az oroszok ugyanis változatlanul nagyhatalmi fejjel gondolkodnak, és az ő térképükön Magyarország csak egy apró folt, jelenleg olyan kormánnyal, amely nehezen kiszámítható. Az oroszok ugyanis nem könnyen felejtenek, és pontosan emlékeznek arra, amit Orbánék az utóbbi két évtizedben róluk mondtak, és azt nem törli ki a memóriájukból a mostani pálforduló és a hirtelen nyitás. Sokkal bizalmatlanabbak a Fidesz-kormánnyal szemben, mint elődeivel voltak, viszont pragmatikusak, azaz a változás kínálta lehetőséget igyekeznek a maguk érdekében minél jobban kihasználni.

Hiú remény tehát abban bízni, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban hálásak lesznek a Fidesz arcváltásáért és olyan engedményeket tesznek, amelyek nem állnak az érdekükben. A tárgyalások felgyorsítása pedig jó lenne, mert több olyan megoldandó ügy van, amely számunkra sürgős vagy hosszú távra meghatározó. Ezekben egyelőre még viszonylag távol állnak egymástól az álláspontok , illetve nehezen illeszthetők össze az érdekek. Ezt a múlt heti egyeztetés sorozat is mutatta, melybe maga a kormányfő is bekapcsolódott. Ezzel együtt a kérdések többségében még jó esetben is csak jövő év elejére várható egyezség, bár a magyar fél reméli, hogy egy-két ügyben még Orbán Viktor idei évre tervezett moszkvai látogatásán megoldás születhet.

Vegyük sorra a problémákat. Stratégiailag a legfontosabbak az energetikai együttműködés kérdései. Ezen belül az első vitapont az orosz gázszállítás jövője, ami önmagában is több témát jelent: először is a 2014-ben lejáró szerződés helyébe lépő új megállapodást, amely a mennyiség mellett az árkonstrukciót is tartalmazná. Ez utóbbinál a mi érdekünk változtatni, mivel jelenleg például csaknem ötödével drágábban kapjuk az orosz gázt, mint a szabadpiaci ár. Moszkva kész a módosításra, persze úgy, hogy ne járjon rosszabbul. Ehhez a témához tartozik a gázvezetékek dolga is, ahol a Fidesz már túllépett saját korábbi álláspontján és támogatja a Déli Áramlatot, amely azonban nem gyengíti az oroszoktól való függést. Moszkvának nem tetszik az azeri gáz esetleges közvetlen importját célzó AGRI-megállapodás, de nagyon nem tartanak tőle, inkább igyekszenek maguknak lekötni az ottani gázmező kapacitásának nagyobbik részét. A gázmegállapodás Moszkvával ezzel együtt nem lesz könnyű, mert tudják, továbbra is függünk tőlük.

Érdekes epizód a magyar gázpiac kb. nyolcadát kézben tartó EMFESZ ügye. Kevesen vannak, akik tisztán látnak abban, mi áll pontosan e cég hátterében, de az bizonyosnak látszik, hogy olyan befolyásos orosz és ukrán körök állnak mögötte, akiknek a pozíciójuk Kijev Moszkvához való közeledésével erősödött. Ennek fényében kérdéses, hogyan szerezhet a cégben részesedést a magyar állam, kiknek milyen gesztust vagy engedményt kell tenniük. Az is valószínűnek tűnik, hogy az ügyben nem az állami, sokkal inkább különböző magánérdekek érvényesítése a cél.

A következő nagy csomag a MOL, illetve annak 20 százalékos tulajdonosa, a Szurgutnyeft. A magyar olajvállalat ellenséges akciónak tekinti az orosz cég részvényszerzését, amely viszont elképzelhetetlen lett volna politikai hátszél nélkül. Orbánék legszívesebben kivásárolnák az oroszokat, de ez sok százmilliárdba kerülne, ha egyáltalán hajlandóak kimenni. Nem valószínű, hogy ebben Moszkva bármilyen engedményre hajlandó lenne, miért tenné: pénze van, jó neki, hogy bevásárolta magát. Magas áron esetleg eladná a részvényeket, de annak az árát nehezen tudnánk előteremteni.

Ezekhez képest viszonylag nyugodtabb téma Paks jövője. Az oroszoknak érdekük, hogy a tervezett új reaktorokat ők szállítsák, kérdés persze, mennyiért. A kormány szerint is velük lenne a legjobb megegyezni, mert ebben az esetben a fűtőanyag és a legveszélyesebb rádióaktív hulladék problémája is a megállapodás része lehetne. Ebben a kérdésben van még idő megtalálni a megoldást, szemben a Malév finanszírozásával, ami jelenleg a legégetőbb kétoldalú probléma. Leginkább persze nekünk sürgető, mert a jelenlegi tulajdonosi konstrukcióban a cég bármikor működésképtelenné válhat. Az oroszok álláspontja viszonylag egyszerű: a pénzügyi rendezés a magyar fél feladata, ők pénzt nem adnak, sőt az állami hátterű VEB bank azt is vissza akarja kapni, amit eddig invesztált.

Addig, amíg erről nem születik megállapodás, blokkolnak minden fontosabb döntést, azaz elvileg bármikor megbéníthatják a légitársaságot. Ez persze nem érdekük, de az sem, hogy nagy veszteséggel szálljanak ki az üzletből. Abban ráadásul igazuk van, hogy a kialakult helyzetről nem ők tehetnek, mivel kényszerűségből, a korábbi orosz tulajdonos helyébe lépve kerültek a cégbe. Mindezek alapján elkerülhetetlennek látszik, hogy a magyar állam mélyen a zsebébe nyúljon ha el akarja kerülni a Malév csődjét. A kérdés csupán az, hogy az oroszok hajlandóak-e maguk is áldozatot hozni azért, hogy megszabaduljanak ettől a számukra is problémát jelentő helyzettől.

A tárgyalások menetét nem könnyíti, hogy részkérdésekben nemigen születhet megoldás, mert az oroszok régi jó szokásuknak megfelelően mindent csomagban kezelnek, a valamit valamiért elv alapján. Az Orbán-kormány ismét szembesült azzal, hogy mozgástere korlátozott, gyors lerohanással itt sem ér el semmit, de még mosolyoffenzívával sem jut sokra. Moszkva sem könnyebb tárgyaló partner, mint Brüsszel, Keleten sem könnyebb sikereket elérni, mint Nyugaton. Ezzel együtt bíznunk kell abban, hogy előbb-utóbb számunkra is előnyös megállapodások születnek az orosz féllel, már csak azért is, mert más választási lehetőségünk sajnos nincs.