Orbán: „Most beadod a lemondásodat”

"Te beadod a lemondásodat, én meg elfogadom”. A Népszava éÉrtesülései szerint Orbán erre utasította múlt hétfőn Hende Csabát.

2015. szeptember 18., 05:03

A miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a teremben tartotta Pintér Sándort, Lázárt és a honvédelmi minisztert, akinek kollégái előtt adott ultimátumot – írja a lap. A

Népszava szerint a menekültváláság kellős közepén szabadságra utazó belügyminiszterrel és a vele olykor ellenkező kancelláriaminiszterrel így akarta érzékeltetni, ki az úr a háznál.

A legfontosabb feladata az lesz ezentúl is a katonáknak, hogy segítsék a rendőrök munkáját, mindenki abban érdekelt, hogy a tömeges illegális bevándorlást lefékezzük – ezt Simicskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A honvédelmi miniszter szerint az a cél, hogy tartani tudjuk a schengeni határokat, csak a legális határátkelőkön jöhetnek át a menekültek, és regisztráció nélkül nem léphet be egy migráns sem az országba. A tárcavezető elmondta: a magyar katonák nem ülhetnek a laktanyákban, 4300 fő már a határon van, ha bármilyen atrocitás lesz, hatékonyan fel tudnak majd lépni a rendőrökkel együtt. Hozzátette: az ideiglenes határzár egyes elemei még hiányoznak, ezek felépítésében is segítenek a katonák, valamint a rendőrökkel együtt járőrözni fognak a magyar határon.