Orbán Gáspár tagja lett a Puskás Akadémia öregdiák-tanácsának

2019. április 2., 08:05

Szerző:

Megalakult a Puskás Akadémia öregdiák-tanácsa – írja a klub honlapjára hivatkozva a hvg.hu.

A portál azt is észrevette, hogy a szervezetbe a miniszterelnök fia, a Felház alapítója, Orbán Gáspár is bekerült, a 92-eseket képviseli. „Őket egészítik ki azok az öregdiákok, akik akár játékosként, akár valamely edzői stáb tagjaként, netán a vezetőség részeként még mindig akadémiánk szolgálatában állnak” - hangzik az indoklás.

A tanács Puskás Ferenc születésnapjához közeledve ülésezik majd: - Szeretnénk meghallgatni az egykori növendékeket, s az ötleteik mentén újragondolni Öregdiákközpontunk éves programjait. Szeretnénk továbbá tudni azt, hogy ki merre van, mit csinál. Éppen azért azokat a hajdani puskásosokat kértük fel korosztályuk képviseletére, akik hangadók voltak az évfolyamukon, s a mai napig többekkel tartják a kapcsolatot – idézi a portál a központ vezetőjét, Mácsodi Ferencet.

A miniszterelnök fia 2014 júliusában fejezte be a hivatásos futballt.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.