Breaking: Orbán Viktor először látható szájmaszkban, végigjárta a tüdőkórházat

2020. április 7., 18:10

Szerző:

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetből jelentkezett be délután Orbán Viktor a Facebook-oldalán, és

a hazai koronavírus-járvány történetében először szájmaszkban látható.

A feltöltött videó mindjárt Orbán Viktor lázának megmérésével indul, ahogy száll ki az autóból, majd az épület előtt ott posztoló két rendőrbe botlik, akik jelentenek is a miniszterelnöknek.

– Ön a kórházparancsnok? – kérdi a miniszterelnök.

– Jelentem, igen – válaszolja a rendőr, mint mondja, társa a logisztikusa.

– Nehéz helyzetre nőket küldenek, úgy látom – viccelődik Orbán. 

Ezek után Dr. Kovács Gábor főigazgató-főorvos kalauzolta végig a kormányfőt az intézményben, többek között elmondta, hogy négy hotelépületből kettőben vannak koronavírusos betegek, hetven ágyat kell nekik biztosítani de bővíteni fogják, ha szükséges. A főorvos a kérdésre, hogy látja a helyzetet”, azt mondja, valamikor nekünk is lehet szerencsénk, magyaroknak. Belefér még egy bölcs megállapítás a kormányfőtől, hogy „hol ilyen válság, hol árvíz, de amikor baj van, megjavulunk. És minden működik”.

Majd amikor Orbán a "Lélegeztetési osztály" feliratú folyosón gond nélkül behalad, a személyzet figyelmezteti,„oda már ne menjünk be”.