„Orbán csak a tolvajlásban alakított nagyot”
Cáfolják a tények a kormány sikerpropagandáját az MSZP szerint. A szocialisták úgy látják: a Fidesz három év alatt tönkretette az országot, elvette a jólét reményét az emberektől.
Közleményükben emlékeztetnek: egy mai bejelentés szerint a Panasonic cégcsoport tagjaként működő Sanyo Hungary Kft. több mint 500 dolgozót bocsát el dorogi gyárából, mivel a céget 2014 márciusáig felszámolják. Ugyancsak a napokban röppent fel a hír: a Magyar Posta 250 postást küldött az elmúlt hetekben, és még ugyanennyi dolgozónak mondanak fel, a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban.
Az sem értékelhető sikerként az MSZP szerint, hogy a KSH adatai alapján májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál pedig 1,3 százalékkal volt kisebb a kibocsátás. „Ez sikerült” – fogalmaznak ironikusan a szocialisták, akik szerint arra sem lehet büszke a kormány, hogy a szegedi kéményseprők fizetése 10 százalékkal csökken, mert a rezsicsökkentés miatt nem tudják kigazdálkodni a dolgozók bérét.
„És majdnem sikerült az egymillió új munkahely is. Félmillióan dolgoznak – igaz, nem Magyarországon, hanem külföldön. A másik félmillió pedig valahol Orbán Viktor lázálmaiban” – írják közleményükben.
„Sikerült negyvenezer ember biztos munkahelyét is lenyúlni a trafikmutyival, és a gazdálkodóktól elvenni a földet. Orbánnak sikerült elérni a tömeges létszámleépítéseket is és a folyamatos egyéni elbocsátásokat, a kis- és középvállalkozások becsődölését. Sikerült elérni a munkaadók ellehetetlenítését, a tőke menekülését, a beruházások megszűnését. A Fidesz-kormánynak sikerült elérnie, hogy ne jöjjenek létre új munkahelyek, és siker az is, hogy a közmunkások mesterségesen duzzasztott tömege miatt nem zuhan meredeken a foglalkoztatottsági adat. Sikerült elérni, hogy a foglalkoztatottsági statisztikákba beszámolják azt is, aki akár egy órát dolgozott, vagy külföldön vállalt munkát. Talán a miniszterelnöknek ezek után sikerül rájönnie, három év alatt tönkretette az országot, elvette a jólét reményét, és csak a tolvajlásban alakított nagyot. Mennie kell. Az lesz a valódi siker” – zárul az MSZP közleménye.