Vasárnap hajnalban még tekergethetjük az órákat, de könnyen lehet, idén utoljára kell

2020. március 28., 10:26

Szerző:

Senki se felejtse el, hogy

vasárnap kettőkor a hármasra kell tekerni az órákat.

Persze ezt csak az analóg órákon kell elvégezni, a számítógép és a mobiltelefon rendszere magától tudja ezt, így azt nem érdemes piszkálni.

Könnyen lehet ugyanakkor, hogy idén állítunk utoljára órát, mivel az Európai Parlament tavalyi döntésének értelmében a rendszert a tagállamoknak jövőre ki kell választani egy időszámítást.

Azt nem tudni, Magyarország melyik mellett dönt. Ettől is függ, mennyit kell még babrálni az órákkal.

 

Az óraátállítást évek óta hosszú viták övezik. Az élettani és gazdasági szempontok éppen úgy szempontok, mint az egyéni közérzet, kinek melyik jön be jobban. Egy biztos:

2021-ben valamelyik tábor kisebbségben fog maradni. 

 

                                                                                         

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.