Majdnem 30 év MSZP-s tagság után a KDNP támogatásával indul újra a balatonfűzfői polgármester

2019. szeptember 11., 13:27

Szerző:

Marton Béla, Balatonfűzfő függetlenként megválasztott polgármestere 1990 óta volt az MSZP tagja, de idén nyáron otthagyta a szocialistákat – értesült a 24.hu. A lap több forrásból úgy tudja, hogy a politikus belépett KDNP-be.

Marton nem nyilatkozott a portálnak, de a kereszténydemokraták veszprémi elnöke, Latorczai János elmondta, hogy az október 13-ai választáson Marton függetlenként, de a KDNP támogatásával indul újra a polgármesteri posztért.

A helyzet azért is érdekes, mert a Fidesz-KDNP-nek már van polgármesterjelöltje Balatonfűzfőn Lajkó Frigyes személyében. Lajkó Facebook-oldalán csak a Fidesz logója látható a jelöltek fotója mellett, a szavazólapon viszont mindegyikük a Fidesz-KDNP jelöltjeként szerepel majd.

Marton Bélát hiába keresték, és Lajkó Frigyes sem kívánt nyilatkozni. Marton KDNP-s támogatásának egyelőre nincs látható jele, még a polgármester Facebook-oldalán sem utal semmi a kereszténydemokrata kapcsolatra.

 

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

12:41

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.