Öngyilkos lett a kelebiai posta vezetője, haláláért a Magyar Postát hibáztatja
Öngyilkos lett a kelebiai posta vezetője - írja az Index egy email alapján, amit állítólag a 46 éves K. L. írt, mielőtt végzett magával.
A Bács-Kiskun megyei Kelebia postavezetője azt írja, hogy 46 éven keresztül dolgozott a postánál, de ott dolgozóként már úgy érzi, hogy kilátástalan a helyzet. A levél szerint túl nagy szerepet kapott munkájukban az értékesítés, miközben a munkakörülmények elkeserítőek: kevés a munkavállaló, emellett pedig van olyan posta, ahol a vécé egy pottyantós, a kert végében.
K. L. a haláláért kizárólag a céget hibáztatja.
Az Indexnek a Magyar Posta megerősítette a halálhírt, de a körülményeiről és az interneten terjedő levél valódiságáról nem írtak. A postavezető halála előtt értetlenül állnak, információik szerint a K. L. által vezetett posta működése minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak.
„A Magyar Posta vezetése megrendüléssel értesült a kelebiai postavezető haláláról. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, ezért az ügyről a posta nem nyilatkozhat. Társaságunk belső vizsgálatot indított az ügy körülményeinek tisztázására. A vállalat mindent megtesz, hogy a következő időszakban segítse a családot és a postás kollégákat a gyász feldolgozásában” - közölték az Index megkeresésére.
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a 116-123 ingyenes, éjjel-nappal elérhető lelkielsősegély-számot!