Menj oda, érezd a szagát, s Krisztust fogod ölelni – Ferenc pápáról szóló tanulmánykötetet fordított le Sólyom László
Önelégülten őrizzük állítólagos védőbástyáinkat, miközben a világ már rég elment mellettünk – ez Sólyom László sommás véleménye a katolicizmus magyarországi és európai helyzetéről. A volt államfő ezt a Ferenc pápa és az ő ideje című könyv fordítójaként jelentette ki a kötet ma esti bemutatóján.
– Ferenc pápa világosan látja, hogy korszakos, nagy változás szakadt ránk, s az új kihívásokat még megérteni is nehéz, pedig csak az után reagálhatunk rájuk – mondta Andrea Riccardi kötetének bemutatóján Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát.
A Ferenc pápa és az ő ideje lényegében egy tanulmánykötet, amely egy 2017-es, a pápa munkásságával foglalkozó konferencia előadásait sűríti. Ahogy azt Dobszay János, a HVG szerkesztője az eseményen kiemelte: a kötet nem szentként ábrázolja a pápát, munkásságának szép számú ellentmondásaira is kitér. A tanulmányokat Sólyom László fordította, aki államfői időszaka után kezdett intenzívebben foglalkozni az olasz nyelvvel. Három évvel ezelőtt úgy döntött, épp akkor, amikor még megírt egy jogi tárgyú szöveget, hogy életének a köztársasági elnöki poszthoz kötődő szakaszát lezárja, immáron mással akar foglalkozni. Egy évvel ezelőtt ajánlotta a visszavonuló Várszegi Asztrik utódjaként beiktatott Hortobágyi T. Cirill figyelmébe a művet, aki azonnal fölkarolta a gondolatot, s a Bencés Kiadó meg is jelentette a kötetet.
A bencések Ferenc iránti szimpátiája nyilvánvalóan a rokon lelkeken alapul. Ahogy Hortobágyi T. Cirill mondta: a pápa merész evangelizációs stratégiát követ, ami iránt ők maguk is nagy szimpátiával viseltetnek, hiszen „közös nyelvet beszélünk”.
Ferenc, aki egy kulturális és vallási olvasztótégelyből, a „peremvidékről”, Argentínából, Buenos Airesből jön, ahol többségben vannak a „mások”, megszólítható maradt pápaként is.
Hortobágyi T. Cirill példaértékűnek nevezte a pápává választott Ferenc első gesztusát: meghajolt a tömeg előtt, és azt kérte, imádkozzanak érte. Hiszen Ferenc a missziót helyezi előtérbe, s kínzó a kérdés, hogy képesek-e a végrehajtói szerepben szocializálódó lelkipásztorok követni őt ezen az úton.
Sólyom László is talán ezt a momentumot tartja a legkritikusabbnak Ferenc művében: azt, hogy a klérusba nem ágyazódott be, s olyan ez, mintha „a kormányfő nem érintkezne a kormányával”. Példaként némi profánsággal a néhai Horváth Balázst, a rendszerváltás első belügyminiszterét említette, akit szinte be sem akartak engedni a BM épületébe, mert senki nem ismerte. Hasonlóképpen, Ferenc is maga van öt-hat bizalmasával, s tekintetüket Dél-Amerika felé vetik.
– Ferenc pápa kérdéseket támaszt, ellenállást vált ki, elbizonytalanít. Megválasztása nem afféle üzemi baleset volt, hanem a Szentlélek inspirációja. Ferenc a mások fellé forduló egyházban látja a jövőt
– vélekedett Hortobágyi T. Cirill, és ezt Sólyom László a HVG szerkesztője, Dobszay János érdemi kérdéseire válaszolva meg is erősítette: oda fordul ő – mondta –, ahol az élet, ahol a jövő van.
A beszélgetésben részt vevő Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója ennek kapcsán hangsúlyozta is, hogy Ferenc „mintha már föl is adta volna Európa-ügyét, és inkább csak a perem felé fordulna”. Az igazi kihívást – és ebben a beszélgetés valamennyi résztvevője egyetértett – ugyanis az érzelmi kereszténység jelenti a katolicizmus számára, s nem az elvallástalanodás, hiszen százmilliók kapcsolódnak az új közösségekhez. Ennek kapcsán jegyezte meg keserűen Sólyom László, hogy míg önelégülten őrizzük állítólagos védőbástyáinkat, addig a világ már rég elment mellettünk.
És ehhez kapcsolódik a migráció is – jegyezte meg a kötet fordítója –, ami része a globalizációnak, hiszen Kínába, Dél-Amerikába is folyamatosan érkeznek a migránsok. Ferenc azonban odamegy hozzájuk, amiért gúnyosan migránssimogatónak is nevezik, holott – így ironikusan Sólyom – egyszerűen csak nem akarja őket a tengerbe lökni, ahogy az egy igazi keresztényhez illik. A migránsok pedig Ferenc személyében végre látnak egy hívőt is a keresztények között.
– Ez az ő módszere: menj oda, érezd a szagát, s Krisztust fogod ölelni – tette hozzá Sólyom László, megjegyezve: sokan hivatkoznak a Szent Ignác nevéhez köthető lelkigyakorlatra, csak Ferenc épp nem a levegőbe beszél, hanem intenzíven meg is éli.
Egy ilyen kötet kapcsán természetesen lehetetlen megkerülni a magyar katolikus egyház helyzetét, és Sólyom nem is kertelt: szerinte a magyar klérus helyzetét az jellemzi, hogy megvalósult Szent István országa, csak most épp nem tíz falu köteles egy templomot építeni, hanem jobbára egy pap jut tíz falura. A pénzt pedig az állam osztja.
Ráadásul itt van a Kereszténydemokrata Néppárt, amely általában jobban tudja, mi a kereszténység érdeke, mint az egyház maga.
Orbán Viktor is azt taglalta annak idején – jegyezte meg –, hogy a KDNP a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget, s erre a mentalitásra mondja a pápa azt, hogy ne ezt csináljátok, hanem valódi mozgalmat. Csakhogy ez a törekvés – és e ponton érünk vissza a bírálathoz – még törékeny.
Egy-egy népcsoporthoz oda lehet menni, ahogy egy-egy városba is oda lehet menni azzal, hogy gyertek, építkezzünk együtt, de ezt országos és annál nagyobb méretben már nem lehet megvalósítani anélkül, hogy az egyház ne változna meg strukturálisan, ha Ferenc gondolatai – amelyek után Hortobágyi T. Cirill szerint már nem lehet majd visszalépni a múltba – ne ragadnának meg „középszinten” is. Nem véletlen, hogy Ferenc Dél- Amerika felé fordul, mert ott talál bázisra, ahol az egyház az emberek felé fordult.
Ahogy a kötet szerkesztője, a Szent Egyed Közösség alapítója, Andrea Riccardi mondja: „Nem vagyok biztos abban, hogy Róma még Rómában van.
