Már az MNB-nél is látják: a magyar egészségügy és oktatás is le van maradva Európában

2020. július 28., 15:55

Szerző:

A koronavírus-járvány az idei terveket felülírta, de a magyar kormány sikeresen kezelte a helyzetet

- állapította meg Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója. Az ország versenyképességét is javította mindez. Az elmúlt évtizedben javultak a gazdasági mutatók, ennek ellenére folytatni kell a versenyképességi fordulat végrehajtását. 

A jegybank egyebek mellett megállapította: a tudásalapú társadalom és az egészséges társadalom mutatókban elmarad Magyarország a visegrádi országoktól, de vannak olyan területek, például a lakosság bevonása az államadósság finanszírozásába, amelyben az élen jár. 

A termelékenységi mutatók javulnak az MNB felmérése szerint. Ugyanakkor kiért arra is, hogy a külföldön dolgozó aránya a magyar népességben 6,5 százalékos, ami nem elhanyagolható, hiszen 650 ezer embert jelent, de nem kiemelkedő régiós viszonylatban. A külföldi dolgozók hazacsábítása fontos lenne azért is, mert a népesség csökken, a külföldön dolgozók pedig fiatalok, családalapításra alkalmasok. A tavaly bevezetett programok hatása máris látszik, több gyerek született az idén – mondta.

Az ország egészségi állapota elmarad az uniós átlagtól, az egészségügyi rendszeren is javítani kellene, 

és a megelőzésre is többet kellene fordítani.

Kórházi wc a XXI. század Magyarországán.

Magyarországon a harmadik legnagyobb - 29 százalékos - az elhízott emberek aránya. Az egészségügyben magas a magánkiadások aránya, amelyek nem szervezetten és hatékonyan kerülnek be az egészségügybe - állapította meg a jegybank.

Az oktatásban is le van maradva Magyarország.

A PISA-teszteken az uniós és a visegrádi országok átlagához képest rosszul teljesítenek a magyar diákok. Az uniós és visegrádi átlagnál magasabb Magyarországon az iskolai végzettség nélküli emberek aránya (12 százalékos), a felsőfokú végzettségűeké pedig alacsonyabb, mint máshol, alig haladja meg a 30 százalékot.

A kutatás és fejlesztésben (k+f) ugyancsak elmarad az uniós és régiós átlagtól az ország, a lakosság számához mérten a bejegyzett szabadalmak száma a töredéke a többi országénak. Az MNB szerint e problémán a digitális fejlesztések segíthetnének, például az e-közigazgatás. Az energiahatékonyság terén viszont jól áll Magyarország a felmérés szerint, a széndioxid-kibocsátás a termeléshez képest nem számít magasnak – összegeztek.

(A Napi.hu nyomán)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.