Offshore cégeknek kedvez a Fidesz-kormány: idén már nem vezetik ki a letelepedési kötvényeket
Rogán Antal kabinetminiszter, a kötvényprogram ötletgazdája december elején a Hír TV-nek már arra utalt, hogy csak jövőre szűnhet meg a letelepedési kötvények programja. A Magyar Nemzet pedig arról írt, hogy a kínai ügyfeleket megcélzó Hungarian State Special Debt Fund és partnerei úgy reklámozzák a programot, hogy 2017 első negyedévében is elérhető a lehetőség, sőt féláron is részt lehet venni a programban.
Időközben az is kiderült, hogy jövő áprilisban az azerbajdzsáni, valamint a kazahsztáni expón is ott lesz a VolDan Investments Ltd. közvetítővállalkozás, amely többek között Dél-Afrikában, Kenyában, Azerbajdzsánban és Törökországban kereskedhet a magyar letelepedési kötvényekkel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium egyelőre nem hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amelyet a kötvényprogramról készítettek.
A program elsődleges haszonélvezői a letelepedési kötvényekkel kereskedő, átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, zömmel offshore adóparadicsomokban bejegyzett cégek. A Fidesz-kormány a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy életben tartsa a programot, pedig az állam már jó ideje olcsóbban tudna pénzhez jutni piaci hitelekből, mint a kötvénykereskedésből. A letelepedési kötvények hasznát ráadásul az offshore közvetítőcégek zsebelik be, az ügyfelek pénzének csupán töredéke jut a magyar államkasszába.
A Magyar Nemzet számításai szerint ezek az offshore közvetítővállalkozások a kötvényprogram indulása óta az olcsóbb árazással számolva is több mint 92,5 milliárd forintos bevételre tettek szert, miután 4031 külföldi fizetett a letelepedési engedélyért. A lap számításai szerint az elmúlt nem egészen két évben 8,7 milliárd forintot bukott az állam, vagyis ennyivel több adófizetői pénzt költött el csak a letelepedésikötvény-programmal, mintha piaci körülmények között finanszírozta volna az adósságot.