Nyugdíjasokkal a munkaerőhiány ellen – Na de így?

A kormánypárti javaslat nyilvánvalóan arra lehetne megoldás, hogy csökkenteni lehessen a területi és ágazati alapon jelentkező munkaerőhiányt.

Nyugdíj melletti munkavégzésre a törvény most is teremt lehetőséget, igaz ez csak a versenyszférában lehetséges. (Közszférában a nyugdíj kifizetését szüneteltetni kell a munkavégzés időtartama alatt.) De a versenyszférában is van azért egy kisebb korlátozás, ha valaki a nőkre alkalmazott kedvezményes nyugdíjazást vette igénybe (azaz nem életkor alapján, hanem 40 év szolgálati idő alapján ment nyugdíjba), akkor a minimálbér másfélszereséig kaphatja a nyugdíját és a munkabérét egyszerre, mert e fölött már felfüggesztik a nyugdíjának a kifizetését.

Az adatok azt mutatják, hogy átlagosan 42 ezren dolgoznak 65 éves koruk felett. A nyugdíjkorhatár környékén lévők (60-64 év) esetében ez a szám 232 ezer fő. Azaz jelenlegi becsléseink alapján 100 ezer nyugdíjas lehet, aki nyugdíja mellett is dolgozik.

Fotó: MTI

A nyugdíj melletti munkavégzést csak annyiban ösztönzi az állam, hogy a versenyszféra esetében azt nem bünteti. Ezzel együtt nincs is jutalmazás a rendszerben, hiszen a nyugdíjas évenként csak a megkeresett összeg 0,5 százalékával emeltetheti meg nyugdíját, a szolgálati időbe – azaz a leginkább fontos részébe – pedig már bele sem számítják a pluszban ledolgozott éveket.

A kormánypárti javaslat alapja, hogy bizonyos időszakos munkákra – a parlamenti vita során az előterjesztők kifejezetten a kiskereskedelmet említették – pár óra erejéig bevonható lenne nyugdíjas többlet munkaerő. Nem titkoltan a működési javaslat alapja az iskolaszövetkezet, ahol főként a tanulók az iskolai tanulmányaik mellett munkát végeznek. Ezt a munkát számukra az iskolaszövetkezet szerzi, valamint fizeti a bérüket. Az elvégzett munka kialkudott árát az iskolaszövetkezetnek a munkáltató (megbízó) fizeti ki.

A nyugdíjas szövetkezet ezen az elven tud működni, még akkor is, ha a kormánypárti előterjesztők ezt valamilyen laza együttműködésként is akarják bemutatni. Amikor egy cég egy feladat ellátására megbíz egy nyugdíjasszövetkezetet, akkor biztos akar abban lenni, hogy a szerződésben foglalt feladatokat ténylegesen, a meghatározott szempontok szerint végzik el. Amennyiben ez nem történne meg, abból a megbízónak kára keletkezne, amit érvényesíteni szeretne a szövetkezettel szemben.

Ezzel együtt a szövetkezetnek elemi érdeke lesz, hogy ne ad-hoc alapon tudjon csak teljesíteni, hanem a tagjai garanciát adjanak – legalább személyükben – arra, hogy a megbízónál időre megjelennek, a vállalt munkát elvégzik. Ez pedig egy professzionális működést feltételez, amelynek része például az is, hogy legyen tartaléklétszám (betegség, orvosi vizsgálat, családi okok miatt).

A nyugdíjasszövetkezetek amellett, hogy egyes területeken enyhíthetik a munkaerőhiányt, egyúttal bérlenyomó hatásuk is lesz. A kedvezőbb adózás miatt a nyugdíjasszövetkezeti tag ugyanakkora bruttó bérből többet visz haza, mint egy nem szövetkezeti tag.

A munkáltatónak kifejezetten érdeke lesz keresni ezeket a szövetkezeteket, ha azok garantálni tudják a biztos munkaerőt. Ez ugyanakkor a normál foglalkoztatottak számára kedvezőtlen bérhelyzetet, vagy akár elbocsátást is jelenthet.

Sajnos, a kormánypárti lépésnek ismét az a filozófiája, hogy megpróbálnak mentesítő, könnyítő szabályokkal lehetőséget adni egyes társadalmi csoportoknak. Azzal azonban nem számoltak, hogy ennek milyen hatása lesz a többi foglalkoztatott helyzetére. Talán biztonságosabb lett volna, ha az adózási könnyítéseket, vagy akár a közhasznú nyugdíjas szövetkezeteket, a munkaerőhiánnyal érintett munkakörök számára teszik csak lehetővé. Ez garanciát adhatna a munkavállalók jogaira is.

Összességében az a probléma, hogy nem látszik az a közhasznú igény, amely megalapozottan, szükségszerűen hozza létre ezeket a szövetkezeteket. Sokkal inkább a piaci szereplők látják annak a lehetőségét, hogy képesek lennének közvetíteni piaci alapon a munkaerőhiánnyal küzdő cégek számára.