Nyugdíj: Bajnai döntött, Orbán továbbfejleszti
A kormány a múlt héten küldte meg Brüsszelnek a konvergenciaprogram (KP) aktualizált változatát, ebben jelentős teret szentel a foglalkoztatás bővülésének, amely – a program által is elismerten – részben a közfoglalkoztatás kiterjesztésével magyarázható. Nyilvánosságra került egy tanulmány is, amely a nyugdíjrendszeri szigorítások és a foglalkoztatás összefüggésével foglalkozik – írja a .
A tanulmány szerint az 1999–2013-as időszakban összességében több mint 4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, elsősorban a nyugdíjrendszerben bekövetkezett változások miatt. A nyugdíjkorhatár emelése idén kezdődött meg, a tavalyi 62 évről 2022-re 65 évre emelkedik a korhatár. Ez születési évenként félévente nő, így az 1951-ben születettek még 62 évesen, az 1952-ben születettek 62 és fél évesen vonulnak nyugdíjba. A korhatáremelés teljes mértékben először az 1957-es évjáratot érinti – ők már csak 65 évesen gondolhatnak nyugdíjra.
A nyugdíjkorhatár emeléséről még a Bajnai-kormány döntött a nyugdíjrendszer kiegyensúlyozása érdekében – ehhez az intézkedéshez a 2010-ben hatalomra jutott Orbán-kormány sem nyúlt. Sőt a mostani konvergenciaprogramban a kormány leszögezi, hogy a reformok következtében 2010-ről 2060-ra a nyugdíjkiadások a GDP 11,9 százalékáról mindössze 12,4 százalékára emelkednek, ami a hosszú távú nyugdíjkiadásokat nézve az egyik legjobb eredmény az Európai Unióban.
A korhatáremelés mellett az Orbán-kormány döntött a korhatár alatti nyugdíjak átalakításáról; új korhatár alatti nyugdíj már nem állapítható meg 2012 óta, a meglévő nyugdíjakat pedig átkeresztelték. Egyetlen kiskaput nyitott a kormány a nők esetében – ők akkor is elmehetnek nyugdíjba korhatár előtt, ha megszerezték a 40 év szolgálati időt, amely a kedvezmények rendszere miatt nem minden esetben jelent 40 év tényleges munkaviszonyt.
Összességében az NGM azzal kalkulál, hogy 2023-ig további 3,6 százalékkal nő a foglalkoztatás a nyugdíjba meneteli szabályok szigorítása miatt. A nyugdíjkorhatár emelése 1,6, a korhatár előtti nyugdíjazás eltörlése további 1,7 százalékkal növeli a foglalkoztatást. A tárca feltételezése szerint 1,2 százalékkal nőhet a foglalkoztatás a rokkantsági rendszer szigorítása miatt, míg a női korhatár 0,9 százalékkal rontja azt – írja a
Napi.hu.