Már két nyomozás is folyik a Pest megyei gyermekvédelem eljárásai miatt, mert két gyereket is elszakítottak a nevelőszüleiktől

Két gyereket is azonnali kiemeléssel, előgondozás nélkül szakítottak el a nevelőszülőktől. A PM Tegyesz igazgatója lemondott jogviszonyáról, de a gyerekek még mindig nem térhettek vissza megszokott környezetükbe.

2019. október 11., 05:55

Szerző: Bíró Veronika

Már két nyomozás indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (PM Tegyesz) eljárásai miatt – tudta meg a 168 Óra.

A szakszolgálat igazgatója lemondott posztjáról, miután a PM Tegyesz több megkérdőjelezhető eljárása miatt vizsgálatok indultak. Azt az Index írta meg nemrég, hogy Perei Lilla távozik az igazgatói székből. A portál érdeklődésére a Tegyesz felügyeletét ellátó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azt válaszolta, hogy Perei Lilla közalkalmazotti jogviszonya 2019. november 30-án lemondással szűnik meg. Arról szintén az Index számolt be, hogy a távozás összefüggésben lehet azzal az esettel, amikor a PM Tegyesz döntése nyomán egy délelőtt alatt elszakítottak egy másfél éves kislányt a nevelőszüleitől, és örökbe adták őt. Az ügyben törvényességi ellenőrzést folytat a Pest Megyei Főügyészség, amely az iratokat továbbította a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupció és Gazdasági Bűnözés elleni osztályára.

Arról pedig a 168 Óra számolt be, hogy tavaly augusztusban egyelőre tisztázatlan okok miatt szintén elvettek egy két és fél éves kisfiút a nevelőszüleitől. A házaspár tortúrája azután kezdődött, hogy jelezték, a kisfiút – akit kilenc napos korától kezdve neveltek – örökbe akarják fogadni. A kormányhivatal tavaly szeptemberben határozott arról, hogy a gyermek gondozási helyét azonnal változtassák meg. A javaslatot a PM Tegyesz tette, a határozat – érdemi indoklás nélkül – kötelezte a nevelőszülőket a gyermek átadására. A kisfiú azóta sem térhetett vissza megszokott környezetébe.

A nevelőszülők minden létező hatósághoz, minisztériumhoz panaszlevelet küldtek, fellebbeztek, de jelenleg is folynak a vizsgálatok. Az ügyészség megállapította, hogy számos szabálysértést követett el a nevelőszülőkkel szemben a gyámhatóság és a gyermekvédelmi szolgálat. A másodfokon eljáró kormányhivatal pedig utasította az elsőfokú gyámhatóságot, hogy folytassa le újra a gondozási hely megváltoztatása iránti eljárást. Jelenleg a kisfiú örökbefogadása le van állítva a folyamatban lévő perek miatt.

A 168 Óra információi szerint mindkét ügyben – a kislány és a kisfiú ügyében is – büntetőeljárás folyik a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán. A BRFK portálunknak megerősítette, hogy mindkét eset miatt feljelentés érkezett az ügyészségektől, a rendőrség közfeladati helyzettel visszaélés bűntett miatt nyomoz, ismeretlen tettes ellen.

Portálunk birtokába jutott a rendőrségi határozat, amelyben a kisfiú ügyében indított nyomozás egy vidéki kapitányságról illetékességből átkerült a BRFK-hoz. Eszerint feljelentést a nevelőszülők tettek, álláspontjuk szerint szabálytalanul szállították el a szakszolgálat és a gyámhatóság emberei a kisfiút. Azt pedig a főügyészség állapította meg – amire a rendőrségi határozat is hivatkozik–, hogy a szakszolgálat korábban indokolatlan késedelemmel és hiányosan válaszolt a nevelőszülő kérelmére, amelyben jelezte, hogy a kisfiút örökbe akarja fogadni. A beadványt a PM Tegyesz nem továbbította a gyámhatóságnak, amely hatáskörrel rendelkezik a kérelem elbírálására.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A rendőrségi határozat szerint felmerült a gyanú, hogy a PM Tegyesz munkatársa magatartásával jogtalan hátrányt okozott a nevelőszülőknek.

A kormányhivatal a PM Tegyesz tájékoztatása alapján hozta meg döntését a kisfiú gondozási helyének megváltoztatásáról, arra hivatkozva, hogy a nevelőszülő a törvényi kötelezettségének nem tett eleget. Az iratok alapján azonban nem volt megállapítható, hogy a nevelőszülő a kötelességét megszegte volna.

A rendőrségi határozat szerint azzal kapcsolatban is gyanú merült fel, hogy a PM Tegyesz egyik munkatársa közreműködött abban, hogy valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba. Ez pedig alkalmas lehet a közokirat-hamisítás bűntett megállapítására is.

Nem sikerült magyarázatot kapnunk a PM Tegyesz eljárására, és arra sem, hogy a pozitív szakvélemények ellenére miért kellett elvenni a kisfiút a nevelőszülőktől. A másodfokú határozatban a kormányhivatal hangsúlyozta, hogy a nevelőszülői elhelyezés célja elsősorban a gyermek átmeneti gondozása, és a nevelőszülői hivatás nem örökbefogadási célzatú. Azt már mi tesszük hozzá, hogy leginkább ez a kitétel ad magyarázatot a történtekre. Annak ellenére, hogy a jog lehetőséget biztosít a nevelőszülő számára is a nála nevelkedő gyermek örökbe fogadására.

Az SZGYF-nek is elküldtük kérdéseinket egy héttel ezelőtt. Rákérdeztünk, hogy ki rendelte el a két gyermek azonnali kiemelését, hogyan fordulhatott elő azonnali kiemelés felkészítés nélkül, mi indokolta a döntéseket, illetve indítanak-e felülvizsgálatot a PM Tegyesz eljárásaival kapcsolatban. Válaszokat egyelőre nem kaptunk.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.