Nyolc hónap letöltendő?

- Kezdjük a legérdekesebbel: maga a vádhatóság, a Magyar Köztársaság Ügyészsége nem szabott volna ki önre nyolc hónap letöltendőt. A bíró volt ilyen szigorú, ami – bár van ilyen – mégiscsak jogi unikum.

– Igen, az ügyész beérte volna felfüggesztett büntetéssel is. A bíró teljesítette túl a normát, kicsit úgy, mint a Tanú című filmben, ahol a védő kér súlyosbítást.

- A példa tán túlzó. Mire véli a rigorózus szigort?

– Egyik ismerősöm fejtette meg: a felfüggesztetthez nem rendelhető hozzá a közügyektől való kétéves eltiltás. Nem sajnálom a bírát, de nagyon feszenghetett szegény, amikor az ítéletet indokolta.

- Nem beszélve arról, mennyire feszengett ön. Úgy ült ott a fotók szerint, mint egy lekötözött oroszlán.

– Pedig lélekben felkészültem. De erre nem lehet készülni.

- A fáma szerint egy, ma már közjogi méltóságot viselő férfiú mondta a parlamenti folyosószegletben: „Egyenként fogunk benneteket levadászni.” Senki sem vette komolyan.

– De ő, most látom, komolyan vette. Én sem gondoltam volna akkor, hogy tizenhat évnyi képviselőség, két ciklusnyi polgármesterség után a kúria ítéletére várok.

- Az emberen eluralkodik a gyanútlanság, a túlzott komfortérzet?

– Bízik a jogállamban, a hatalmi ágak megosztásában és efféle „csacskaságokban”. Életem jelentős része a nyilvánosság előtt zajlott. Őszintén hittem abban, hogy az emberek (legalább az ügyészek és a bírák) tudják: az önkormányzat nem királyság, a polgármester pedig nem abszolút uralkodó. Itt bonyolult struktúra működik, belső és külső kontrollokkal övezve. Ahhoz, hogy egy vagyoni döntés megszülessen, számos körülmény egybeesése kell. Ezt mondtam el a záróbeszédemben.

- Az utolsó szó jogán...

– Remélem, nem az utolsó szó volt. Lesz még egy-két szavam.

- Merthogy?

– Mert képtelenségnek tartom, huszonhárom évvel a rendszerváltás után, hogy egy ügyész szemrebbenés nélkül kimondhassa: bár nem történt károkozás, visszaélés, és minden jogszerűen zajlott, valakinek mégis valami rejtett haszna származhatott ebből. Képtelenség, hogy 2013-ban, húsz évvel a privatizáció lefutása után, bűncselekmény legyen, ha az állami vagyon bizonyos része magánkézbe kerül. Hol élt az ügyész az elmúlt húsz évben? A rendszerváltás alaptézise volt, hogy bizonyos ügyekben, például az ingatlanfejlesztésben az állam nem elég hatékony. Hogy valaki illő kockázat vállalása fejében ezen pénzt is keres? Ez 2013-ban bűncselekmény?

- Ezt azért lehet vizsgálgatni, kell is. Mert negatív példák is akadtak.

– Persze. Másodfokon elő is húztak egy terhelő „kamu tanút”. Valakit, aki még 2003-ban alkalmatlanság miatt távozott az önkormányzattól. Az illető folyosói pletykákra, vélelmekre, „távoli, bizonytalan emlékekre” építve rajzolta át a vádkonstrukciót.

- Gát- és öbölügyekben azért jó adag bukás is volt.

– A fejlesztés nagy területre terjedt ki, a Hengermalom és a Budafoki út, illetve a Duna által határolt négyszögre. Ami a kerület érdekében állt, a Duna-parti gyönyörű közpark, az egyik legszebb hazai közösségi park, el is készült, mindenki megnézheti. A többit, a privát beruházásokat elsöpörte az ingatlanválság. Ezek egyszer még nyilván folytatódnak.

- Kicsit éles a fordulat a bűncselekmény hiányában való felmentés és a letöltendő szabadságvesztés között.

– Ez még nem jogerős, ott van a harmadfok, a Kúria, amelynek nem lesz könnyű dolga, amikor két, egymásnak ellentmondó ítéletet kell szinkronizálnia. Amíg a döntés meg nem születik, politizálok. Ha a Kúria a szabadságvesztést hagyja helyben, befejeztem. Ha nem, igenis vissza fogok térni.

- Ön vonzza a konfliktusos ügyeket. Egyéniségének dinamizmusa miatt? Valaki egyszer így élcelődött: alacsonyan szállnak a fecskék, eső lesz. Az ügyész rászállt a Gyulára – választás közeleg.

– Ha létezik karaktergyilkosság, az én esetem az. Még 2010-ben is győzelmi esélyeim voltak a per kezdetéig. Ráadásul olyan kerületben nyertem 2006-ban – Őszöd után –, amely finoman szólva „nem számít baloldali fellegvárnak”. Itt kaptam 2010-ben (vesztő) 46 százalékot a Sas-hegy, a Gellért-hegy oldalában. Ez mindig csípte a szemüket. Most annál nagyobb a vigalom odaát. Eddig se voltam nagy véleménnyel az utódom teljesítményéről, de amit az ítélet után művelt, az valódi morális csőd. Ha valaki, ő nem tehette volna meg, hogy lájkolja a neten az Magyar Nemzet Onlinenak az elítélésemről szóló közleményét.

- Ha már a jobboldali sajtót hozza szóba, nem sok jóra számíthatott, amikor neve, arca egyre gyakrabban tűnt fel. Gyanakvó lettem volna, ha látom, hogy „kóstolgatnak”, napirenden tartanak.

– Voltak különös, gyanút keltő közlemények. Augusztusban egy másik ügy kapcsán keretes írásban jelent meg, hogy „más ítélet várható Molnár Gyula ügyében”, ugyanis „új szempontok merülhetnek fel.” Akkor már éreztem, behúztak a célkeresztbe.

- Ha hibázott, miben hibázott?

– Azóta is tűnődöm, mit csináltam rosszul. A saját számlámra írom, hogy volt bennünk egyfajta türelmetlenség, indokolatlan optimizmus. Azt gondoltam, hogy mivel a közösségnek jó, abban, amit teszünk, gyorsabban is haladhatunk, mint a dolgok lomha, bürokratikus ritmusa. De ha így volt is, az ügyész is elismerte, hogy minden lépésünk törvényes volt.

- De ha valóban így volt, valami tragikusan megváltozhatott 2006 óta.

– A világ és a politikai klíma. Azt korábban elmondhattuk, hogy ha dúlt is a verbális háború, csak le akartuk egymást győzni. Kiiktatásról, elsöprésről nem esett szó. 2006 körül uralkodott el a doktrína, hogy „az ellenfelet ki kell nyírni”, büntetőjogi eszközökkel is.

- Feljelentették 2006-ban, és nem vette elég komolyan?

– Amit a Fidesz 2010 óta a kormányzati politika szintjén gyakorol, azt ellenzékben 2006 óta teszteli. Ha ebből nem tudunk kikecmeregni, ha a felálló egységes baloldal a stílust és a gyakorlatot át akarja venni, csak veszíthet. Ellenfeleink jóval hatékonyabbak ebben. Millió hibánk van ugyanis, de akkor sem vagyunk és nem is lehetünk ennyire gátlástalanok, erőszakosak, brutálisak, könyörtelenek. Nincs szánalmasabb látvány, mint a levegőt kaszáló bokszoló.

- Legalább kiáll önért a pártja és az egyesült baloldal?

– Szeretném, ha az összefogás legalább feleennyire erős lenne, mint most, az én ügyemben. Beszéltem Mesterházy Attilával, Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel is. Mindenki támogat. Ez legalább tiszta helyzet. Ha az első bírának volt igaza, folytatom. Ha a másodfok járt el helyesen, lezárom ezt az életszakaszt.

- Mit mond ilyenkor az ember a családnak? Apát elmeszelték, de te tudod, hogy tisztességes? Viseli a szánakozó tekintetek súlyát?

– Ez a legkínosabb. Ez a politika legocsmányabb része. Nem olyan, mint amikor edzés után beállsz a tus alá, és tiszta vagy. A bélyeget sokáig viseled. A fiam, aki joghallgató, végigülte a tárgyalásokat. Benne nagyobb indulat munkál, mint bennem.

- Az „utca emberét” az ilyesmi kielégíti? Mit gondolhatnak? Nehéz az élet, külön öröm, hogy „néha elkapják a nagykutyákat is?”

– Nem tudom. Nyilván „van erre igény”, különben nem mutogatnának tárgyalótermi képbevágásokat, vezetőszáron hurcolt politikusokat.

- Van-e az ügynek politikai tanulsága is?

– Kizárólag politikai tanulsága van. Be kell mutatni: létezik egy kormány, amely a közharácsolást és a karaktergyilkosságot „rendszerszerűvé” teszi, állami szintre emeli. Csak akkor őrizhetjük meg magunkat a jövőnek, ha valóban összekapaszkodunk.

- Jön a harmadik menet. Tavaszra eldől az ön sorsa s egyúttal pártjának sikere-balsikere is.

– A kettő most drámai módon összecsúszik. Jobban, mint eddig bármikor. Ha nem keveredünk ki az országos mélyrepülésből, évekre berendezkedhetünk a vakondlétre.