Nemzetközi támogatás a Budapest Pride-nak
Az idei budapesti melegfelvonulást több ország nagykövetsége, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada valamint Franciaország és Spanyolország támogatásáról és szolidaritásáról biztosította. A nemzetközi diplomáciai gyakorlatban rendkívül ritka az ilyen gesztus értékű politikai nyilatkozat. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a dokumentumot, amelyet a brit külügyminisztérium juttatott el szerkesztőségünkbe:
“A 2009-es Budapest Pride fesztivál alkalmából támogatjuk és szolidaritásunkról biztosítjuk a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális közösségeket. Támogatjuk e közösségek jogát, hogy ezen a hagyományos meneten békésen és törvényesen, együtt vonuljanak fel, hogy kifejezhessék vágyukat: szűnjön meg végre az a hallgatás, amely az őket érintő egyes kérdéseket körülveszi.
Az emberi jogok – köztük az igazság, az egyenlőség, a humánum, a szólásszabadság léte és tiszteletben tartása – alkotják azt az alapot, amelyre a demokratikus államok épülnek. A nemzetközi emberi jogi törvények is azon alapulnak, hogy minden egyént ugyanazok a jogok és szabadságok illetik meg, melyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata fogalmaz meg. Az alapvető emberi értékek iránti tisztelet kötelezi a kormányokat arra, hogy valamennyi polgárukat megvédjék az erőszaktól és gondoskodjanak arról, hogy minden ember egyenlő lehetőségeket kapjon.
Ma sok egyén szenved diszkriminációtól mind rendszerszerűen, mind nyíltan, szexuális irányultsága és nemi identitása miatt. Kormányaink szembe akarnak szállni az ilyen diszkriminációval azáltal, hogy elősegítik az emberi jogok érvényesítését, legyen szó bármilyen szexuális irányultságú vagy nemi azonosságú emberről. Minden kormányt arra ösztönzünk, hogy gondoskodjék róla: sem a szexuális orientáció, sem a nemi identitás ne képezhesse büntetőjogi szankciók alapját.
Kormányaink politikája ezen a területen összhangban van azokkal az alapelvekkel, melyeket az ENSZ 2008. december 18.-i közgyűlésén közzétett dokumentum, a ‘Közös Nyilatkozat az emberi jogokról, a szexuális irányultságról és a nemi identitásról’ tartalmaz.”
A közös nyilatkozatot az ausztrál, kanadai, cseh, francia, német, holland, norvég, szlovén, dél-afrikai, spanyol, svéd, brit és amerikai nagykövetség írta alá.
Ha további angol témájú cikkekre kíváncsi, kattintson a
www.angolosan.huoldalra!