"Nem tudja, hogy a Jobbik vagy az MSZP tagja-e!"
Már októberben dönthet a fővárosi közgyűlés az újpesti "Fájdalmas Anya" szobor visszaállításáról - közölte a Népszavával Ughy Attila, az ügyben illetékes Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság fideszes elnöke.
Trippon Norbert, a IV. kerület szocialista alpolgármestere a múlt héten kezdeményezte az először 1937-ben Újpest főterére került trianoni emlékmű visszaállítását. A "Fájdalmas Anya" című bronzszobor a Horthy-kor után a szocializmus éveiben is helyén maradhatott, egészen 1992-1993 fordulójáig, amikor is a helyi legendák szerint garázda kezek elől az egyik újpesti önkormányzati intézmény udvarára "menekítették" - ismerteti az MTI szerint a napilap keddi száma.
Ughy Attila emlékeztetett rá: ha a helyi képviselő-testület támogatja a javaslatot, és minden szükséges szakhatósági engedélyt beszereztek, akkor még szükség lesz a Budapest Galéria (BG) döntésére. Csak ezután kerülhet a javaslat a főváros két illetékes testülete, a városfejlesztési, illetve a kulturális bizottság elé. Az ő döntéseik alapján vitatja meg a kérdést a közgyűlés.
Zsigmond Attila, a BG főigazgatója a Népszavának azt mondta: ők csak az új helyszínt vizsgálják meg szakmai szempontból, a szobrot magát nem, mivel azt már zsűrizték, mikor felállították.
A Népszavát idézve a Népszabadság azt írta: a szocialista pártot néhány hónapja elhagyó Krausz Tamás történész kijelentette: a szoborállítás teljes szellemi kiürülést jelez. "Kampánycélokat szolgáló, álromantikus, múltba forduló és értelmetlen vállalkozás, ami sérti a környező népeket. Ráadásul teljesen idegen a baloldali hagyományoktól.
A trianonozás mindig a politikai jobboldal ideológiai maszlaga volt, holott a tragédiáért a történelmi felelősség a jobboldalt terheli. Az vezette ugyanis bele az országot az első világháborúba" - fogalmazott a történész. Mint mondta, az a szocialista párttag, aki ilyet támogat, "közönséges politikai szélhámos", aki valószínűleg nem tudja, hogy a Jobbik vagy az MSZP tagja-e.
Trianon ugyanúgy történelmünk része, mint a honfoglalás, a nemzeti tragédiának emléket állító újpesti műalkotás pedig ugyanúgy hozzá tartozik a kerülethez, mint a víztorony - mondta Derce Tamás (független) polgármester szombaton az MTI-nek. Közölte, egyetért Trippon Norbert szocialista alpolgármesterrel. Elmondta, a szobor az 1930-as évektől kezdve a téren állt, és csak akkor vitték el biztonságosabb helyre, amikor néhány éve el akarták lopni az alkotást.
A szobor Újpest része, ott volt a téren, és ott is marad, polgármestereként abszolút nem érdekel, mi a véleménye erről azoknak, akik nem ott élnek. Akinek nem tetszik, ne jöjjön Újpestre - fogalmazott a városrész vezetője.