Nem engedte a tankerület megtartani az ingyenes sportprogramot, amit a ferencvárosi önkormányzat szervezett
Baranyi Krisztina polgármester a közösségi médiában osztotta meg a pedagógus levelét, amelyben tankerületi nyomásra lemondja a programot.
Ingyenes sportprogramot szervezett volna a ferencvárosi önkormányzat a kerület diákjainak, de a tankerület közbelépett: nem engedte megtartani a programot. Baranyi Krisztina polgármester a Facebookon adott hangot a felháborodásának.
„Bár elvették tőlünk az iskoláinkat, természetesen segítjük őket ahogy csak tudjuk, hiszen a mi gyerekeink járnak ide. Legújabb felajánlásunk, hogy iskolai programokra ingyenesen biztosítunk sporteszközöket, jellemzően olyanokat, amelyekkel az iskolák nem rendelkeznek. Most is érkezett ilyen igény, a szervezés ment a maga útján, a kollégáink a pedagógusokkal együtt dolgoztak azon, hogy sikeres sportprogramot hozzanak össze. Egészen addig, amíg a Tankerület fülébe nem jutott, hogy az iskola az önkormányzat segítségével szervez programot (hová vezetne ez?!) Azonnal – írja Baranyai, aki azt írja, nem ez az első eset,hogy a tankerület elkaszálja az iskolákkal való együttműködést.
„Miután 3 év után idén januártól újra használhatóak lettek a tanuszodák, szerettük volna, ha az általunk az iskolákban szervezett nyári napközis táborokat igénybe vevő gyerekek is használhatják azokat. Ezt »természetesen« a Tankerületnél nem tudtuk elérni, a Készenléti Rendőrségnél kellett kuncsorognunk, hogy az ő telepükön lévő uszodát a nyári hőségben a gyerekek használhassák” – számol be róla a polgármester, ahogyan azt is felsorolja, mi mindent fizet az önkormányzat az iskolai feladatokkal, táborokkal összefüggően.
„Szóval biztos jó, hogy elvették az iskolákat az önkormányzattól, csak azt nem tudom, hogy kinek” – zárja sorait.
(Kiemelt kép: a Belső-Pesti Tankerületi Központ Budapesten. Fotó: Google)