Nagyerdő, nagy pénzek, pitiáner döntések

A hittel, a hitekkel, az ezekre épülő elfogultságokkal nem lehet és nem is szabad vitatkozni. Aki úgy gondolja – és nyilván sok Debrecenben élő tartozik ide –, hogy a városnak kell, mi több: jár az új stadion, mert a helyi csapat a nemzetközi eredményei alapján erre rászolgált, az vélhetően egyetlen érvre, ellenvetésre sem fogékony. Noha ellenérvből éppenséggel akadna jó néhány.

Hogy ezekben az ügyekben tisztábban lássunk, szükségünk lesz egy kis időutazásra. Igaz, nagy utat nem kell megtennünk. Elég, ha a 2002-es évig kanyarodunk vissza. Ebben az évben – egészen pontosan februárban – kezdték el építeni a debreceni Főnix Csarnokot, amit ugyanennek az évnek a szeptemberében már avattak is. A sietségnek komoly oka volt, mert ebben az évben hazánk nyerte el a tornász-világbajnokság rendezési jogát. Az eredeti helyszín Budapest lett volna, de az már 2001-ben világossá vált, hogy a Papp László Sportaréna a világbajnokság idejére nem készül el. Gyors döntést követően az akkori kormány – a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívták akkor is – úgy határozott, hogy az akkori árakon számolva 4-4,5 milliárd forintba kerülő, 7 500 fő befogadására képes csarnokot állami beruházás keretében Debrecenben építik fel.

Ez a csarnok épülhetett volna hazánk más nagyvárosában (Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Pécsen, Veszprémben vagy Győrben), ám az állami költségvetés terhére épített csarnok Debrecené lett. Hogy pontosan milyen szempontok vezették a kabinetet abban az időben, csak találgathatjuk. Mindenesetre tény, hogy abban az időben két jelentősebb hazai városnak volt fideszes polgármestere. Debrecen mellett Kaposvárnak.

Magyarországon sem addig, sem azóta nem volt példa arra, hogy a Főnix Csarnokhoz fogható nagyságrendű összeggel támogassanak egy sportcélokra is szolgáló létesítményt. Túlmutat sportszakmai ügyeken, hogy a hajdúsági városnak a mai napig nincs olyan csapata (kézilabda, kosárlabda), amely miatt érvelni lehetne a csarnok ottani építése mellett. Kézenfekvő az összevetés Veszprémmel, ahol a 2008-ban átadott Veszprém Aréna után a helyi önkormányzatnak 15 éven át 480 millió forintot kell fizetnie évenként a kivitelezőnek az épületért. (Ez 7, 2 milliárd forint.) Ha ehhez mérjük a Főnix Csarnok ügyét, akkor válik világossá: szó sincs ebben az országban egyenlő pályákról és egyenlő esélyekről.

Joggal hihette volna a hazai közvélemény, hogy egy olyan nagyságrendű állami ajándék után (nehéz ezt másnak nevezni), mint a Főnix, nem fordulhat elő ismét, hogy milliárdos nagyságrendben segíti a kormány még egy debreceni sportlétesítmény megvalósítását. Nem így történt. A helyi stadion építésére fordítható 10 milliárd forint mellett eltörpül minden, egy-egy vidéki sportberuházásra fordított összeg. Meglehetősen szokatlan az is, hogy állami támogatásként érkezik a beruházás teljes összege, és a költségek viselésébe az önkormányzatnak nem kell beszállnia. (Az, hogy biztosítja hozzá a területet, evidencia.) Ennek fejében majd üzemeltetni kell létesítményt, ami sokkal nagyobb nehézségekkel fog járni, mint ahogyan ma arról sokan gondolkoznak. Ez még annyira a jövő zenéje, hogy komolyan senki nem foglalkozik vele. Kósa Lajos ennek kapcsán a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta azt a közhelyet, amit ilyenkor hallani lehet, de komolyan venni a legnagyobb jóindulattal sem.

Egy stadiont leginkább akkor lehet gazdaságosan üzemeltetni, ha ott sokszor játsszanak telt házas mérkőzéseket. (Még ez sem feltétlen garancia.) A debreceni nézőszámot alapul véve – ez valahol a négyezer magasságában áll – több mint elgondolkoztató a húszezres (talán még ennél is nagyobb) befogadóképességű stadion építése. Bár kétségtelenül megvan a lehetőség arra, hogy különböző kulturális események – a polgármester koncerteket és fesztiválokat emlegetett – helyszíne legyen az új létesítmény, de erről kicsit mulatságos egy olyan városban ábrándozni, ahol a Főnix multifunkcionalitása a sport mellett ugyanezekre a rendezvényekre „hajaz”.

Hány koncert és hány fesztivál kell ahhoz, hogy valamiféle bevételt mégis termeljen a leendő stadion? Veszprémben nem kis fejtörést okoz, hogy alig-alig sikerül akkora számban nagy látogatottságú rendezvényt bevinni az Arénába, ami tisztes bevételhez juttatná az üzemeltetőt. Noha a helyi kézilabdacsapat bajnoki és Bajnokok Ligája (BL) mérkőzéseire garantált a telt ház. Debrecenben ellenben – a jelenlegi helyzetet alapul véve – a bajnoki találkozókon kongana az ürességtől a 10 milliárdos stadion. Az európai kupákban való indulás joga egy ideje nem olyan egyértelmű a cívis városban, ahogy azt azon a mámoros éjszakán gondolták, amikor a Levszki Szófia legyőzése után a BL főtáblájára léphetett a csapat. A magyar foci iránti érdeklődésről csupán annyit, hogy kétezren voltak kíváncsiak Székesfehérváron a Litvánia válogatott mérkőzésre. Tömegigényről aligha beszélhetünk.

Az áfával együtt 12, 5 milliárd forintos állami kiadás az általános takarékosság közepette azért némi magyarázatra szorulna. Most mintha ez a kényszer sem élne.

Az egész ügyről a csiga fiú és a csiga apa beszélgetése jut eszembe. A nagy forgalmú főúton túl gyönyörű zöld mezőt látnak a csigák. A fiú odafordul az apjához: – Hogy lehet odajutni? – kérdezi – Oda, kisfiam, születni kell.