Nagybajcsnál megdöntötte a rekordot a Duna vízszintje
Nagybajcsnál a Duna vízszintje péntek hajnalban már 4 centiméterrel meghaladta az eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjét: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) 3 órakor 879 centiméteres vízállást jelentett.
A Győr-Moson-Sopron megyei településnél szombaton reggelre várják a tetőzést, 900 centiméteren.
Komáromnál pénteken 3 órakor 785 centiméteres vízállást mértek, az elmúlt 4 órában 14 centiméterrel emelkedett, itt 830 centiméteren tetőzhet a folyó az előrejelzések szerint vasárnap hajnalban. Esztergomnál a legfrissebb adatok 728 centiméteres vízállást mutatnak, több mint 20 centiméter emelkedett 4 óra alatt a vízszint. A folyó várhatóan vasárnap napközben éri el legmagasabb szintjét, 795 centiméterrel – írja az MTI.
Budapesten 773 centiméteres vízállást mértek péntek hajnalban a csütörtök késő esti 761 centiméter után, a tetőzés várható időpontját továbbra is hétfő reggelre teszik a szakemberek, a vízállás akkor várhatóan 885 centiméter lesz. A fővárosban az eddigi legnagyobb vízállást, 860 centimétert, 2006-ban rögzítették.
Vízügyi főigazgató: Két kritikus pont rövidesen vizsgázik
Elérte az országot az ár, a leginkább veszélyeztetett kilenc szakaszból kettő rövidesen vizsgázik – mondta Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. Az első ilyen helyszín a Mosoni-Duna bal partjánál van, ahol egy régi töltés javítási munkálatait az érkező árhullám miatt már nem tudták befejezni. Mint mondta: előző este ott történt az úgynevezett suvadás, megcsúszott az odahordott föld. Azóta tömörítették, megtámasztották a gátat.
A másik a komáromi védvonal, ahol a vízügyi szolgálat szakemberei és a honvédség erői éjjel-nappal dolgoznak, hogy a megfelelő kiépítési magasságot el tudják érni. A vízügyi főigazgató arra is kitért, hogy Nagybajcsnál 900 centiméter körüli szinten fog tetőzni a Duna, és onnantól a korábban jelzetthez képest 10 centiméterrel magasabban fog érkezni az árhullám. Budapestnél a tetőzés szintjét 885 plusz-mínusz 20 centiméterben határozták meg. A védművek a legnagyobb várható magassághoz vannak kiépítve – jelentette ki.
Éjszaka tetőzött, és már apad a Duna Pozsonynál
Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna vízszintje, amely ott csütörtök éjjel érte el a tetőpontját.
Pozsony valószínűleg már fellélegezhet, néhány órája ugyanis a városnál lassú ütemben, de folyamatosan apad a Duna és a Morva is. Mindkét folyó vízszintje csütörtökön az esti órákban érte el maximumát Pozsonyban, illetve Dévénynél, majd a kora hajnali órákban apadni kezdett.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint a Duna Pozsonynál 10,32 méteres vízszinten, másodpercenként 10 540 köbméteres átfolyási sebesség mellett tetőzött, és ezzel csaknem fél méterrel meghaladta a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot.
Tovább apadt a Duna Ausztriában
Ausztriában tovább apadt a Duna péntek reggelre, de főként Bécstől keletre még nem múlt el teljesen az újabb elöntések veszélye. Bécsnél péntekre virradó éjjel öt óra alatt húsz centiméterrel csökkent a vízállás. Hasonló mértékben csökkent a vízszint Ausztria keleti részén, a szlovák határhoz közeli szakaszon. Egész éjszaka folytatódott a küzdelem az árvíz ellen Hainburgnál, a szlovák határtól 15 kilométerre. Itt egy vasúti töltés alámosása és a talajvíz ellen is védekeznek. A falu egy részét már elöntötte a víz, az áramot kikapcsolták.