Ne rutinból vezessenek! A Nyugati téren és a Népligetnél is változik a forgalmi rend

2017. október 11., 12:26

Szerző:

A 3-as metró novemberben induló felújításának előkészítése miatt változik a forgalmi rend vasárnaptól a Nyugati téren és a Népligetnél – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.

Vasárnaptól a Nyugati téren nem lehet balra kanyarodni a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nagykörútra és a Nagykörútról a Bajcsy-Zsilinszky útra sem. A Nyugati téren azért vezetik be a korlátozást, mert a metrópótló autóbuszok nem a felüljárón, hanem azzal párhuzamosan, a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekednek majd. 

Egy szakaszon a buszok az Üllői út helyett a Népligeten keresztül járnak, ezért az Üllői út és a Borbás Vince sétány találkozásánál új jelzőlámpás csomópontot építenek ki, a Hazslinszky Frigyes sétánynál pedig új gyalogátkelőhelyek épülnek.

Mindezek a változások a metróvonal északi szakasza felújításának teljes ideje alatt, várhatóan egy évig érvényben lesznek.

A metrópótló buszok a megállókhoz legközelebbi, más buszok által használt megállókban állnak majd meg.

Ezen a vasárnapon üzemkezdettől körülbelül reggel 8 óráig az 3-as metró egyáltalán nem jár majd, pótlóbusz viszi az utasokat a teljes vonalon.

A 3-as metró északi szakaszának felújítási munkálatai november elején, indulnak és várhatóan egy évig tartanak. Ebben az időszakban a 3-as metró a reggeli üzemkezdettől estig a Lehel térig közlekedik, esténként és hétvégén pedig a teljes vonalon pótlóbusz szállítja az utasokat. A metrófelújítás idején közúti forgalomkorlátozásokra is számítani kell az Árpád úton, a Váci út Árpád út és Lehel tér közötti szakaszán, a Lehel téren, és több helyen kanyarodási lehetőségek szűnnek meg. Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig buszsávokat jelölnek ki mindkét irányba, a gépkocsival közlekedők ezért az eddigi irányonként három sáv helyett csak kettőt vehetnek igénybe.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.