Megszólalt az MTA SZTAKI, cáfolja a hírt a kutatóintézeti kéjbarlangról

Szoba volt, de nem szexuális együttlétekre. A SZTAKI egyébként az MTA-nak az a kutatóintézete, amelytől az MTA kifosztását vezénylő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2017-ben már havi bruttó 800 ezer forintos fizetést kapott.

2019. június 22., 15:52

Szerző:

Az enyhén szólva kormányközeli bulvárlap, a Ripost pénteken szellőztette meg, hogy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) szexuális igényeket kielégítő kéjbarlang működik, amelyet kiválasztott professzorok használnak alkalmi szexuális együttlétek helyszíneként. Ebbe a szobába speciális kóddal lehet belépni, állításait pedig a Ripost egy nyolc másodperces videóval támasztotta alá, amelyen egy szobabelsőt látni egy szív alakú bordó ággyal és egy sarokkáddal, a 444 pedig megkérdezte a kutatóintézetet is, amely így válaszolt:

„Szexuális együttlétekre berendezett helyiség nem létezik és soha nem is létezett a SZTAKI egyik épületében sem. Tény, hogy évtizedekkel ezelőtt a kutatóintézet egy korábbi vezetője a sajtóban megjelent videófelvételnek megfelelően rendeztetett be egy szobát, de ez soha nem működött »kéjbarlangként«. A szobát a jelenlegi vezetés már korábban felszámolta, így a megjelent valótlan információkat cáfoljuk és nyomatékosan kijelentjük, hogy jelenleg sem található az MTA épületeiben a Ripost által bemutatotthoz hasonló intim találkozóhely”

– hangzik az MTA SZTAKI közleménye. 

A Ripost arra a pillanatra időzítette a lejárató cikket, hogy az MTA-t meg akarják fosztani a kutatóintézetétől, úgy, hogy eddig már négy magyarországi egyetem szólította fel az Orbán-kormányt az erről szóló törvényjavaslat visszavonására.

A SZTAKI egyébként az MTA-nak az a kutatóintézete, amelytől az MTA kifosztását vezénylő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban tudományos tanácsadóként havi bruttó 800 ezer forintos fizetést kapott. A jelenlegi tárcavezető 1994 óta dolgozott a SZTAKI munkatársaként, 2018 augusztusában az Átlátszó írta meg, hogy az első szerződését Inzelt Péter korábbi kutatóintézeti igazgatótól kapta. Inzelt Péter 1993 és 2015 között vezette a SZTAKI-t, Palkovics László 2017-től kapott havi bruttó 800 ezer forintot a munkájáért. Mindezt úgy, hogy utoljára 2014-ben publikált.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.