MSZP: Nehezebbé válik a hatalomváltás

Az MSZP szerint a Fidesz választójogi törvényjavaslatának elfogadása esetén egy választókerület megnyeréséhez több ellenzéki szavazat kell majd, mint kormánypárti, így egy hatalomváltáshoz a választók mintegy 58-60 százalékának támogatása kell.

2011. december 7., 12:05

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta, nem állítják hogy ne lehetne legyőzni a Fideszt, a szocialista párt pedig szerinte valós győzelmi esélyekkel indul a következő voksoláson, amíg biztosítják annak titkosságát – írja az MTI. Az ellenzéki politikus emellett kiemelte, úgy látják a kormánytöbbség az egyenlő választójog alkotmányos követelményét már most megszegi előterjesztésével, hiszen abban különböző választási lehetőségeket szán a Magyarország területén, illetve a határokon túl élő, valamint a valamelyik nemzetiséghez tartozó magyar állampolgároknak.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.