MSZP: A Fidesz fehéroroszországi szintre jutott

Az Orbán-kormány kikéri magának a diktatórikus jelzőket és a diktatúrákkal való összehasonlításokat. Holott ma már ott tartanak, hogy nem csak az ellenzéket tüntetik el a közszolgálati médiából, korlátozzák a szólásszabadságot, de még a hozzájuk húzó közszolgálati újságíróknak is elveszik a munkakörét, akik a kormánnyal szembeni ellenvéleményt fogalmaznak meg – áll az MSZP közleményében.

2010. december 21., 16:45

Azt írják: "ma például annak a jobboldali értékeket valló Mong Attilának, a Kossuth Rádió műsorvezetőjének a munkakörét vették el azonnali hatállyal, aki vette magának a bátorságot és tiltakozni merészelt a kormány médiatörvénye kapcsán és ezt egyperces műsorszünettel fejezte ki. Tehát a Fideszes "demokrácia" azt jelenti, hogy a szólásszabadság és a tárgyilagos véleményalkotás, kritika nem jelenhet meg a közszolgálatban. Lehet, hogy ez a Fidesz szerint nem diktatúra, de érdekes módon nagyon hasonlít például a fehéroroszországi médiastratégiához".

Szerintük a Fidesz a "fehéroroszországi mintát" megerősítette egy "demokratikus" NMHH-val, melynek törvényalkotási jogkört adtak, miközben - a "demokratikus" alapelveknek megfelelően - csak fideszes tagok vannak a döntéshozói jogkörben. "Ehhez még hab a tortán a fideszes "demokráciának" megfelelő médiatörvény elfogadása. Ezzel csak az a baj, hogy ez a "demokrácia" európai értékek szerint diktatúrának neveztetik, ahogy azt már az EBESZ és számos más EU-s kormány, szervezet, nemzetközi médium szóvá tette" – zárul a közlemény.