Monok: szalonrasszizmus, vagy elfogyott a társadalmi türelem?

Biedermeier enteriőr fogad a polgármester hivatali szobájában. A 19. századi régiség a gyengéje, valaha kereskedett is ilyesmivel. A Kárpátalján vásárolt régi bútorokat itthon felújíttatta, és jó pénzért eladta. Nyíregyházi vállalkozóként a Daciában ismerte fel a szocializmus kitörési pontját. A román határon átjáró lókereskedőkből ő formált profi autókereskedőket. Százával adták-vették az autókat.
Amikor a Dacia-láz csillapult, ingatlanokba fektette a vagyonát. Monokra is így került, négy éve. Uniós támogatásból vette a hatszáz éves várkastélyt. Ma szállóként működik.
A turizmus a szíve csücske. Meg a tisztaság. Hogy a falu az legyen tiszta. Minden nagyon tiszta.
Amióta Szepessy a polgármester, szorgos közmunkások gyűjtik a szemetet Monokon, reggeltől estig. Pályázati pénzből fullextrásra varázsolta a buszmegállókat. Vízöblítéses vécé, fűtés, internet, telefon, falutévé mindegyikben. De mindenekelőtt átvette a „hadászati irányítást”, a polgárőrség parancsnoklását. És a kultúrát. Néhány lelkes monokival színházat alapított. Nem pesti kőszínház, de színház.
– A kultúra közösségfejlesztő. Kinyitja az ember elméjét – indokolta.
Végül is négy előadásig jutottak.
A Rómeó és Júlia bemutatásáról azonban nem mondtak le.
A helyiek a javára írják, hogy Szepessy úr meghallgatja a népet. Türelmes.
A családos, népes baráti körrel büszkélkedő üzletember 2006-ban látta elérkezettnek az időt, hogy gyerekkori vágyát megvalósítsa: felelős hazafi legyen.
– Az indíttatás családi örökség – húzza ki magát. – Nagyszüleim a háború előtt az ország vezető elitjéhez tartoztak.
Hogy kik is voltak, nem árulja el. Elég annyi, hogy felmenőinek egy része erdélyi, másik fele felvidéki, s a trianoni csonkolás miatt kényszerültek a Nyírségbe. A miskolci pályaudvaron is éltek évekig. Büszke apjára, aki vagonban élt egy ideig, de agrármérnöki diplomát szerzett.
– Én már akkor tudtam, hogy ’56 forradalom volt, amikor mást tanítottak – vázolja eszmei fejlődését Szepessy.

Egy kicsit mégis meglepődött, amikor függetlenként fölényesen verte elődjét, aki korábban vezette Monokot.
– Kezdő polgármesterként beleestem olyan hibákba, amelyekbe más vezetők is. A hivatali utat betartva jeleztem a problémákat felfelé.
Ha fogadták is befolyásos emberek, bólogatásnál többet nem kapott.
– Pedig a vidék gondja az országé – mondja.
„Hogy a segélyt próbáljuk munkához kötni, arra a rétegre vonatkozik, amelyik tartós megélhetési formának tekinti a segélyezést, s esze ágában sincs munkát keresni... (de) elfogyott a társadalmi türelem. Ha a törvény rossz, kötelességünk megváltoztatni azt” – érvelt a május végi testületi ülésen a híres-hírhedt rendelet mellett a polgármester. A képviselő-testület – fittyet hányva a jegyző intelmeire, 6:2 arányban megszavazta.
– Monokon hiába mondom, hogy társadalmi válság van. A szomszéd faluig se jut el.
Hát igen, Monok messze van, a cigánysor meg közel. A vállalkozóból lett polgármester hamarosan érezhette: nagyszabású karrier indul. A sajtó világgá kürtölte az ügyet, s a monoki modell településről településre terjed. A Miniszterelnöki Hivataltól is kapott levelet, amelyben „méltányolják ötletét”.
Szepessy szerint új reformkor köszönthet hazánkra. Titkon talán reméli, abba bevonják őt is.
Ám fordult a kocka: kiderül, hogy a rendelet törvénytelen. Ráadásul a kisebbségi ombudsman is burkolt romaellenességet fedez fel a polgármester érvrendszerében. Tömören szalonraszszistának nevezi.
Barátai is intik Szepessyt: „Zsolti, vigyázz, kinek nyilatkozol.” Pedig az újságírók egymásnak adják a kilincset Monokon.
Korunk divatja szerint népszavazást is kezdeményez.
A kormányváltást szorgalmazó ellenzéknek kapóra jön a monoki purparlé. A gárdás Vona rá is licitál a referendumra: hajlandó összefogni Monok polgármesterével, hogy „megálljt parancsoljanak a cigányság azon részének, amely bűnöző életmódot folytatva él”. A Echo TV Mélymagyarában így kommentálja a műsorvezető: „Engem nem érdekel... hogy te rasszista vagy, a cigányokat gyűlölöd, és ezért hoztad ezt a rendeletet” – hangzik az ORTT által később kifogásolt mondat.
Szepessy – hogy véletlenül se titulálják rasszistának – sajtótájékoztatón zengi be: az „ingyensegély” konzerválja a szegénységet.
– Munkahely kell ide – zárja tömören.
Csakhogy Zemplénben nagy a nincstelenség, az idénymunka is kevés. A közeli kis cukorgyár nemrég zárt be (lásd: 168 Óra, 2008. április 17., Édesipari végjáték), az sok embernek adott megélhetést. Monokon ezernyolcszázan élnek, köztük nyolcszáz roma.
– Nincs velük gond – mondják a faluban többen. – A százhetven segélyes közül a polgármester szerint csak negyven a roma.
Jobbat Szepessy sem tud annál, mint hogy időnként pénzt ad a cigányoknak.
– Ismerőseim levetett ruháit is szétosztom.
Ma már a közfigyelem fókuszában áll. A romakérdés országos sztárrá avatja. Új üggyel kerül címlapra. Ügyvédet fogad az idős kesznyétei férfinak, aki „villanypásztorral védte kertjét”, de a tolvajt agyoncsapta az áram.
– Amikor láttam az öregurat rabláncon, nem voltam büszke jogrendünkre. Mindenkinek joga van megvédeni tulajdonát. A gazda és a tolvaj a törvény áldozatai.
Tegyük hozzá: a tolvaj járt rosszabbul.

Fantáziája égbe szökken, amikor monoki erdőbirtokosokat bírságolnak. Kossuth téri tüntetést helyez kilátásba, ha nem vonják vissza a büntetést – programot hirdet az Echóban, ahol már rendes vendég. Szakértő. Bayer Zsolt hites cimborája. („Polgármester uram...”)
– Nincs rossz ember, csak rossz élethelyzet – finomít, amikor azt kérdezzük, kik lopják a fát.
Tudja ő, hogy a szükség nagy úr.
– Tudok fatolvajról, akinek havi 53 ezer forintnyi segélyt folyósítunk – mondja berzenkedve, miközben az erdőben a bűnözők munkáját mutatja a 168 Órának. – Az illegális kitermelésben a lakosság is cinkos. Megveszik a tolvajoktól a tűzifát.
Az erdőből a faluba vesszük az irányt. Az egy éjszaka lebontható Potemkin-házakat mutatja, amelyeket gazdasági bűnözők a szegények szocpolját kicsalva húztak fel. Büszkén mondja: súgott egy újságírónak, s néhány csalót már le is fogtak.
Visszatérünk a politikára. Szepessy szívósan lavíroz a két tábor között.
– Nagy baj, hogy mindkét oldalnak megfelelek? – kérdi tőlünk.
A politikáról nincs nagy véleménye. Pártonfelüli.
– Kaptam már ajánlatokat mindkét oldalról – mondja titokzatosan. – Volt, aki arra is kért: vonjam vissza a segélyezéssel kapcsolatos nyilatkozataimat.
Nocsak. Alakul.
De egyelőre hárít. Van idő. Irodájában Monok nagy szülöttét, az agg Kossuthot ábrázoló festmény. Mégis a kiegyezés Deákjára hivatkozik: a politika ott kezdődik, ahol a becsület véget ér.
Nehezen igazodunk el rajta. Mintha egy új Karsai József körvonalai bontakoznának északon.
– Szeretek sakkozni, stratégiát gyártani – mutat sokatmondóan az irodájában álló sakktáblára.
Most ő lép.