Facebook a romasoron – Berobbant a szegregátumokba az okostelefon
– Egy felsős roma kislányt fuvaroztam át Peréről Hernádszentandrásra. Láttam, hogy facebookozik a telefonján, megkértem, hogy amíg odaérünk, segítsen nekem, nézze meg a neten, mikor indul a következő busz Hernádszentandrásról Encsre – meséli Benkő Fruzsina, az Indahouse program vezetője. – Tíz percig keresgélt a neten, odáig el is jutott, hogy Menetrendek.hu, de aztán elakadt. Kiderült, hogy rövidítve írta be a falu nevét, és nem értette, miért nincs találat Szentandrásra. Másokra is igaz, hogy a közösségi médiát magától értetődően képesek használni, amikor viszont meg kellene keresni egy új információt a neten, már bajban vannak. Viszont ők azok, akik megmutatták nekem, hogyan kell levelet küldeni az Instagramon, ezt a funkciót én korábban nem is ismertem. És az is igaz, hogy amikor nemrég meglátogatott minket két youtuber, nekem rá kellett keresni a nevükre, a gyerekek viszont kapásból tudták, kicsoda Szilvaglam és Magyarósi Csaba.
Benkő Fruzsina irányítja a civilek által működtetett Indahouse programot, amely Hernádszentandráson és környékén segíti a hátrányos helyzetű, főként roma származású általános és középiskolás gyerekek felzárkóztatását. Ő is úgy látja, az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az okostelefonok száma a környékbeli falvakban élő szegény családokban.
– Sok helyen csak a gyerekeknek van telefonjuk, a Messenger segítségével legtöbbször rajtuk keresztül tartom a kapcsolatot a szülőkkel – mondja Benkő Fruzsina. – Azért alakult így, mert a gyerekek számára mostanra az okostelefon lett a leginkább vágyott, minden másnál fontosabb, szinte kultikus tárgy.
– Konkrét adataink ugyan nincsenek arról, hogy a szegregátumokban milyen ütemben terjednek el az okoseszközök, de az biztos, hogy az általános folyamatokhoz igazodva az okostelefonok számának emelkedése a legszegényebb régiókban is jellemző – mondja Rab Árpád társadalomkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. – Ma már két kategória is elérhető az alacsonyabb jövedelműek számára: az olcsó távol-keleti modellek, valamint a három-négy éves, használt, minőségi okostelefonok. Mivel az átlagfelhasználó számára fontos paraméterek nem sokat változtak az elmúlt években, így olyan használt készülékekhez is hozzá lehet jutni olcsón, amelyek pár éve még csúcskategóriát képviseltek.
Rab Árpád szerint az okostelefonok elterjedése a legszegényebbek körében nagy ugrást jelent, ugyanis miközben a széles sávú vezetékes internet kiépítése a falvakban hosszan elhúzódott, addig az okostelefonok szinte robbanásszerűen váltak kiegészítőből alapeszközzé. A hátrányos helyzetű térségekben továbbra sem a mobilinternetet használják a leggyakrabban, hanem az internetszolgáltatók által ma már rendkívül olcsón kínált wifi routereket – ezeket a cégek sok esetben ingyen adják az ügyfeleknek.
L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui központú Igazgyöngy Alapítvány vezetője – aki a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásának hatékony eszközévé fejlesztette a vizuális nevelést – szintén azt érzékeli, hogy a környékbeli falvak szegregátumaiban az elmúlt években az általános iskolások körében, főleg felső tagozaton igen elterjedt az okostelefon. Úgy látja, hogy a szegénységben élő, zömében roma fiatalok – a gyerekek és a húszas-harmincas éveikben járó szüleik egyaránt – egy sajátos virtuális szubkultúrát építettek fel az elmúlt években, amelyben a legtöbben egy nem létező, gondtalan, anyagi jólétben élt világba helyezik képileg saját magukat. Kiemelkedően sokat használják a Facebookot – jóval a megengedett 13 éves koruk előtt –, a Messengert, a YouTube-ot, valamint a különböző játékapplikációkat.
– Gyakori, hogy a fiataloknak egyszerre több Facebook-profiljuk is van, ezek többsége persze kamu – mondja L. Ritók Nóra. – Viccnek szánják a dolgot, ezért nem létező diplomákat, szuper munkahelyeket, világvárosi lakóhelyeket füllentenek maguknak az adatlapon. Rengeteg fotót, szelfit készítenek, ezeket azonnal fel is teszik a közösségi oldalakra, a különböző családi eseményekről pedig élő videókat osztanak meg. Meglehetősen szűk körből válogatják azokat a kulturális tartalmakat, amelyekre jórészt a YouTube-on találnak rá. Megvannak a saját sztárjaik, főként roma származású előadók, akik lakodalmas vagy popzenét játszanak. Szeretik azokat a formációkat, amelyek névre szóló mulatós nótákat küldenek egyéni megrendelésre különböző családi ünnepekre.
A cigány fiatalok általában az aktuális roma YouTube-sztárokat hallgatják, közülük néhányan ugyan részei a mainstream popnak is, mint például Pápai Joci, Caramel, Kis Grófo, a Ham ko Ham, de a legtöbben – Horváth Tamás, Young G, Nótár Mary, G.w.M., Mario, az Aranyszemek – jórészt az interneten hódítanak. Részben ebből a klipuniverzumból kiindulva a szegregátumokban élő fiatalok közül sokan egyfajta „rajolásra” használják a közösségi médiát. Egy olyan virtuális világot építenek fel maguk köré, amelynek a vagyon, a jólét, a gazdagság az alapja. Ebben a menő világban szeretnének élni, de valójában alig jut nekik belőle valami.
– Gyakran látjuk a tanítványaink Facebook-oldalán, hogy ha észrevesznek az utcán egy drága autót, motort, rögtön pózolnak előtte egyet, a fiúk kirakják az új sportcipőjük fotóját, a lányok a műkörmükről készült felvételt, de tipikus a tükörbe csücsörítős „szexi” fotó is. A férfiak gyakran pózolnak egy köteg pénzzel a kezükben, amikor valamilyen fizetést kapnak. Ballagáskor a szülők felteszik a videót arról, ahogy a fiuk vagy a lányuk, aki éppen csak el tudta végezni az általános iskolát, limuzinon érkezik meg az ünnepségre – mondja L. Ritók Nóra. – Én ugyan meg tudom érteni a vágyakozásukat és annak ilyen módon történő lecsapódását, de tisztában vagyok azzal, hogy a többségi társadalom nehezen tolerálja a szegények kivagyiságát, még ha gyakran maga is ugyanígy tesz. Állandó dilemmát jelent számunkra, hogy mennyire szólhatunk bele a roma családok életvitelébe. Szenvedek tőle, ha látom: ahogy ők a közösségi médiát használják, az az elfogadás, az többségi társadalomba való integrálódás ellen hat.
Persze előfordul olykor, hogy muszáj beleszólni.
– Volt egy negyedikes diákunk, aki ösztöndíjat is kapott tőlünk, mert remek eredményt produkált: 4,6 lett a tanulmányi átlaga. Büszkék is voltunk rá, posztoltuk mi is, pozitív példaként. Erre pár nappal később azt látjuk a fiú Facebook-oldalán, hogy a tizedik születésnapján egy üveg Jim Beammel pózol a családi fotón. Felhívtuk az anyukát, hogy így nehezen tudunk ösztöndíjas támogatót szerezni a gyereknek, de nehezen értette meg, mi a gondunk. Végül azért csak levették a fotót – meséli L. Ritók Nóra. – Egy másik esetben megdöbbentem, hogy egy alapvetően csöndes és illedelmes nyolcadikos fiú milyen stílust engedett meg magának a Facebookon. Valamin összeveszett az egyik barátjával, és a virtuális térben olyan alpárian, káromkodva kommunikáltak egymással, amit az iskolai magatartása alapján elképzelni sem tudtam volna.
Van, amikor hiába teszi szóvá a pedagógus a neki nem tetsző Facebook-szelfiket, a szülő sem érzi úgy, hogy lépnie kellene. L. Ritók Nóra is jelezte egyszer egy kilencéves kislány anyukájának, hogy korához nem illő, nagyon kihívó fotókat posztol magáról a gyermek. Az anyuka azt mondta, nem tud mit tenni, a lánya folyton hisztizik, hogy azt tehessen ki a falára, amit csak akar. De egyébként sem talált semmi kivetnivalót a dologban, az ő Facebook-oldala is tele volt a lányáéhoz hasonló képekkel. L. Ritók Nóra szerint a roma gyerekek a játékon, a szórakozáson és a csetelésen kívül alig tudják és igazából nem is akarják használni az okostelefon egyéb funkcióit. Például azokat az applikációkat, amelyek a tanulást is segíthetnék.
Ez persze egyrészt generációs probléma – nem csak a hátrányos helyzetű fiatalokat érinti –, mégis kulcskérdés, hogy az okostelefonok elterjedése a szegregátumokban automatikusan csökkentheti-e a digitális szakadékot a felső- és középosztálybeli közegben, illetve a leszakadt régiókban felnövő gyerekek között.
– A szegénység nem csupán az anyagi javak hiányában mérhető, hanem számos egyéb formában, így például az információ, a kapcsolati tőke és az életboldogság hiányában is jelentkezik – mondja Rab Árpád. – Az okostelefonok birtoklása önmagában csak két tényezőt befolyásolhat: javíthatja az információkhoz való hozzájutás lehetőségét, valamint a szórakoztató tartalmak miatt hatással lehet a boldogságérzetre is. A legnagyobb probléma, hogy egy okoseszköz önmagában nem segít hozzá a kapcsolati tőke magasabb szintre emeléséhez, egy hátrányos helyzetű térségben élő felhasználó általában ugyanazzal a körrel tartja a kapcsolatot a virtuális térben, amellyel a való életben. Nem létezik varázsvessző, a technika önmagában nem oldja meg a problémákat, az okostelefonok elterjedése csak az első lépés lehet. Nagyon helyes, hogy a hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek is hozzájutnak okoseszközhöz, az sem baj, ha eleinte csak játékra és szórakozásra használják, hiszen ezzel is gyakorolják a készségszintű használatát, de erről a szintről muszáj feljebb lépni. Olyan tudáshálózatokat kell létrehozni, amelyekhez a szegregátumokból érkezők is képesek lesznek csatlakozni.
Ez azonban egyelőre nehezen teljesíthető kihívásnak tűnik. L. Ritók Nóra meséli, hogy korábban az Igazgyöngy Alapítvány is szervezett a digitális szakadék csökkentésére tanfolyamot a szülőknek, de ma már nem foglalkoznak ilyen programokkal.
– Egy harmincórás tanfolyammal nem pótolható az alapkészségek hiánya. A számítógépek használatának minősége nem emelhető egy bizonyos szint fölé addig, amíg valakinek gondot okoz az olvasás, az írás, a szövegértés – mondja L. Ritók Nóra. – Az elsősorban roma felnőtteknek szóló számítógépes tanfolyamok szinte semmilyen eredményt nem hoztak: nem javították a résztvevők munkaerőpiaci esélyeit. Nem találkoztam még olyan emberrel, akit egy ilyen tanfolyam elvégzése segített volna jobb munkához.
Benkő Fruzsina is úgy látja, az alapkészségek hiánya megakadályozza a legszegényebbeket abban, hogy kihasználhassák az okostelefonokban rejlő összes lehetőséget.
– Nemrég részt vettek a gyerekeink egy projektben, amelynek részeként be kellett indítaniuk egy diákvállalkozást – meséli Benkő Fruzsina. – Azt találták ki, hogy pólókat fognak szitázni feliratokkal. De nagyon hamar elakadtak. Nem találták meg a neten, hogy hol gyártanak pólókat, azokat honnan lehetne olcsón beszerezni, hol árulnak szitanyomót, festéket. Olyan diákok kerültek bajba, akik egyébként gond nélkül használják az okostelefonjukon a közösségi médiát.
A pedagógusoktól aligha lehet elvárni, hogy ők tanítsák meg a gyerekeket az okostelefonok hatékony alkalmazására. A tanárok leterheltek, frusztráltak, sokan maguk sem varázslói az okoseszközöknek. Rab Árpád szerint ezenkívül az is probléma, hogy egyelőre nincs stratégia arra, miként lehetne az oktatásba beemelni az okostelefonok aktív használatát, ráadásul jelenleg még az is vitatéma, hogy egyáltalán beviheti-e a diák a tanterembe a telefonját vagy a tabletjét.
Az Igazgyöngy Alapítványhoz sokszor fordulnak rászorulók segítségért. Ilyenkor L. Ritók Nóra először utánanéz az illetőnek a közösségi oldalakon. Ha a profil alapján a családnak nincsenek anyagi problémái, az jelzés az alapítványnak, hogy alaposabban vizsgálja a rászorultságot.
– Nemrég írt nekem egy anyuka azzal, hogy élelmiszerre lenne szüksége, egyedül neveli a három gyerekét, és nincs mit enniük. Rákerestem a Facebookon, ahol friss fotók jelezték, hogy „örömteli hangulatban van”, mert három különböző színű műkörmöt csináltatott magának. Megírtam neki, hogy a Facebook-profilja nem azt tükrözi, hogy ilyen drámai a helyzet. Melyiknek higgyek? Melyik az igaz? Az éhező gyerek vagy az örömteli hangulat? Mert a kettő együtt nehezen képzelhető el – mondja L. Ritók Nóra. – Hosszú, kemény küzdelem lesz, amíg a legszegényebbek is megértik, hogy muszáj hiteles képet adniuk magukról a digitális világban is. Az pedig mindannyiunk közös feladata, hogy megtisztítsuk az énközpontú Facebook-teret az alpáriságtól és a rémes helyesírástól.
